Az elismerést a Magyar Marketing Szövetség Városmarketing Gyémánt Díj” átadóján vehette át a miskolci küldöttség. A városok, települések marketing tevékenységét elismerő „Városmarketing Gyémánt Díj” átadóját a Magyar Marketing Szövetség Budapesten tartotta.
2020-09-30 |
A fejlesztésnek köszönhetően felkészültebb, gyakorlottabb orvosok, szakdolgozók kerülnek az egészségügybe. Az orvostanhallgatóknak, szakdolgozóknak az „éles” vizsgálatok előtt lehetőségük van modern szimulációs eszközökön gyakorolni. Ma már szinte minden, a betegellátáshoz szükséges orvosi beavatkozás modellezhető és elsajátítható így.
0:00
0:00
2020-09-30 |
A versenyre rekord mennyiségű, több mint négyszáz féle pálinkát neveztek a főzdék. A bírálatot a miskolci Polgármesteri Hivatal épületében tartották, ahol harminckét pálinkaszakértő kóstolta és értékelte a nevezett tételeket.
2020-09-30 |
11 börtönlelkész találkozott a szegedi fegyház börtönben, ahová Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is ellátogatott.
2020-09-30 |
Októberben megtartják a tavasszal elhalasztott Szeretethíd református önkéntes napokat, főleg szabadtéri feladatokat végeznek majd el az önkéntesek, de a vírushelyzet miatt idén online is segíthetnek a jelentkezők. Szabadtéri akciókkal és további kreatív online megoldásokkal október 9-11. között megtartják a tavasszal elhalasztott Szeretethíd programot.
2020-09-29 |
Az egyház helyi közössége emellett alapít egy 2 csoportos, 24 fős új bölcsődét is. A beruházás kormányzati segítséggel, egy nyertes pályázat keretén belül valósul meg. A pályázó közvetlenül a Kisvárdai Református Egyházközség. A kivitelezés várható befejezése 2022 nyara, a bölcsőde a tervek szerint az óvodával egy időben, 2022 szeptemberében nyitja meg kapuit.
2020-09-29 |
A vérplazma-terápia az egyetlen igazolt kezelése a koronavírus fertőzésben szenvedők gyógyítására. Eddig minden magyarországi betegnek javult az állapota, aki kapott egy koronavírus fertőzésből felépült vérplazmájából. A vidékieknek az utazást is térítik, a plazmaadásért pedig költségtérítés is jár.
2020-09-29 |
A turistaház évtizedek óta fogad gyalogos és kerékpáros turistákat, valamint az erdőt felfedezni vágyó csoportokat, akik évente mintegy 8 ezer vendégéjszakát töltenek itt el. A felújítás keretében egyebek mellett modernizálták az épületet és az apartmanokat, kialakítottak egy fedett teraszt, valamint energetikai korszerűsítéseket hajtottak végre.
2020-09-29 |
A koronavírus járvány miatt májusban elmaradt a látványos összefogás, azonban most ősszel várják a közösségek jelentkezését a különböző programokra. Emellett más különleges üzenettel is bír az idei szeretethíd más programokkal együtt.
2020-09-29 |
Az erdélyi magyarok között szinte teljes egyetértés van abban, hogy az erdélyi magyaroknak meg kell tanulniuk románul, miközben az önbevallásos romántudásuk egy évtized alatt öt-tíz százalékot csökkent. A Kisebbségi Monitor 2020 című kutatást a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Bálványos Intézet végezte reprezentatív mintán.
2020-09-27 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt