Az eseményen elhangzottakról a szervezőt, a teológia tudományos rektorhelyettesét, dr. Nagy Károly Zsoltot kérdeztük.
0:00
0:00
2023-11-17 |
A hónap végén a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Debreceni Református Kollégium lehet a házgazdája a II. Országos Vallásturisztikai Fórumnak.
2023-11-13 |
Egy szülő panasza alapján az amerikai Utah államban egy iskolai körzet eltávolította a Bibliát az általános és középiskolákból, mert az „vulgaritást és erőszakot” tartalmaz, írja a BBC. Mi vezetett ideáig? Mi lehet ennek a következménye? Mitől tűnik botrányosnak a Biblia? Hogy lenne érdemes erre a helyzetre reagálni a keresztyéneknek?
2023-07-05 |
Már több mint fél éve használhatják az új református énekeskönyvet a gyülekezetek. Az orgonisták, kántorok azonban nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis az énekeskönyv mellé nem készült még el az úgynevezett korálkönyv.
2022-06-15 |
A dunántúli gyülekezet emellett hónapok óta fizikai segítséget is nyújt, egy budapesti menekülteket ellátó otthont támogattak élelmiszerekkel és tárgyi adományokkal is.
2022-06-15 |
A Bihari Állami Gondozottak Egyesületének tagjai és a Kosárfonó utcai lakásotthon lakói a kárpátaljai és ukrajnai állami gondozott gyerekekért valamint a békéért imádkoztak.
2022-04-30 |
Az első, és a legfontosabb fegyvere egy keresztyén embernek az imádság - mondja a háborús helyzetre utalva Karsay Eszter református lelkész. Szerinte épp ezért komolyabban is kellene vennünk az imádságot. Húsvétra legalább tűzszünetet, de valójában békét remél. Karsay Eszter református lelkésszel, lelkigondozóval beszélgettünk.
2022-04-16 |
Mit tanított Isten a pandémián keresztül? Keresztyénként hogyan éljük meg az újranyitást? Mi az, amiben változni szeretnénk? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők június 25-én és 26-án. A program mindenki számára ingyenes! A részletekről Kiss Ábel Lukácsot a Dorkász Szolgálat Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
0:00
0:00
2021-06-25 |
Az egyik a 3-12 éves korosztályú gyermekek számára a napközis jellegű hittanos élménytábor. Június 28-tól a gyülekezet tagjainak önkéntes részvételével, és meghívott előadókkal rendezett táborban bibliai történeteket dolgoznak fel a gyermekeknek megfelelő, játékos módon. A másik csendes hetet augusztusban tartják, a családokat megszólitó tábornak hagyományosan idén is Berekfürdő ad otthont. A két alkalomról Jobbágyné Kovács Krisztina lelkipásztor beszélt rádiónknak.
2021-06-18 |
A szervezet az elmúlt esztendőben, a 100. évforduló kapcsán indította el ezt a kezdeményezést, amelyhez akkor több száz gyülekezet csatalakozott a Kárpát-medencében. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökét, Makláry Ákos atyát kérdeztük.
2021-06-02 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt