A nyári vakáció megannyi öröme mellett a szülőkre, nagyszülőkre, táboroztató pedagógusokra hatalmas felelősség hárul, hogy a gyermekek testi épségét biztonságban tudják.
2023-07-13 |
Bármikor lehet áldozata különféle zaklatásnak a gyermekünk. Jöhet ez kívülről, de érkezhet belülről, azaz akár az osztályközösség felől is. Lehet szexuális zaklatás, de lehet kiközösítés is a célja. Mindkettő mély nyomot hagy, ezért nem mindegy, hogy észrevesszük –e, mi szülők, és ha igen, hogyan reagálunk? Dr. Jászai Áronnal a nyíregyházi Áldozatsegítő Központ vezetőjével, áldozatsegítő koordinátorral beszélgetünk eddigi tapsaztalataikról.
2023-03-15 |
A Görgei úti székhelyóvodába, valamint a Kis-Hunyad úti telephelyen és Hejőcsabán a szeptemberben megnyíló óvodába azokat a gyermekeket várják, akiknek szülei azt szeretnék, hogy gyermekük a keresztyén értékek szerinti neveltetésben részesüljön. A 2023/24-es nevelési évre történő beiratkozás április 20-26. között lesz.
2023-02-12 |
A közelmúltban kezdődött az UNICEF támogatásával a Mozdulj, Debrecen! Program keretében a kisgyermekek szenzomotoros tornája, most pedig indul a gerinctorna a nagyobbak számára. Az iskolai szűrőprogram során ugyanis kiderült, hogy a gyerekek 72 %-nak gerincproblémája van. Ezért gyógytornász segítségével szerveznek heti ingyenes alkalmakat a városban élő fiatalok számára.
2023-01-17 |
A református Bethesda Gyermekkórházban is rendszeresen megfordulnak a CosHelp önkéntesei van aki Pókemberként, más hercegnőnek - például a Jégvarázs Elsájának - öltözik, van aki a Csillagok háborújából bújik be egy Rohamosztagos ruhájába, vagy épp Darth Vader jelmezébe. De hogy reagálnak a gyerekek, a szüleik, az orvosok, a nővérek, na és a kórházigazgató, ha történetesen Darth Vader kopogtat be az ajtón? Honfi Julival, a CosHelp csoport szervezőjével, illetve Bakonyi Barbara önkéntessel beszélgetünk.
2022-12-06 |
Egy ország aggódott a Péren eltűnt hat éves kislányért, aki épségben előkerült, miután a hirtelen leszálló köd miatt nem talált haza. A kislány egyedül töltötte a szabadban az éjszakát, 3 fokban. A kislányt végül egy siklóernyős vette észre a magasból, ő szállt le hozzá. A kislány kicsit kihült, de ezen kívül semmilyen bántódás nem érte.
2022-11-23 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai a gazdasági krízis ellenére sem feledkeznek meg a nehéz körülmények között élő gyermekek karácsonyáról. Idén 1358 gyermek álmát gyűjtötték össze az alapítvány munkatársai, melyeket november végéig lehet teljesíteni. A Kívánságlista program három éve indult, azóta 5500-nál is több kisgyermek ünnepe válhatott örömtelibbé a kezdeményezésnek köszönhetően.
2022-11-12 |
A Mesekert Óvodában öt csoportszobát, tornaszobát, foglalkoztatókat és kiszolgáló helyiségeket, valamint irodablokkot, melegítőkonyhát és korai fejlesztőhelyiséget alakítottak ki. A tervezés során figyelembe vették az Óvodai nevelés országos alapprogramját, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekre vonatkozó óvodai irányelveket.
2022-10-27 |
Hálaadó alkalom keretében adták át hivatalosan a Debrecen-Nagysándor-telepi Református Egyházközség Fészek óvodáját. Az épület az országos óvodaprogram keretén belül több mint 500 millió Ft kormányzati támogatásból valósult meg, 4 csoport- és tornaszobával, sószobával és a kiszolgáló helyiségekkel. Az óvodát 2019-ben kezdték megvalósítani, 2020 és 21-ben épült az intézmény, és idén szeptemberben nyitotta meg kapuit 43 kisgyermekkel.
2022-10-21 |
Két évvel ezelőtt átadta az állam az általa fenntartott hálózatokat az egyházaknak. Ez új kihívások elé állította az egyházi fenntartás alatt lévő gyermeknevelői hálózatot. Olyan nevelőszülők is kerültek a rendszerbe, akik nem tartoztak vallási közösséghez. Ez a két évvel ezelőtti esemény mérföldkő volt minden egyházi fenntartó életében.
2022-07-20 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt