A Debreceni Egyetem Állattenyésztési Tanszékének szakemberei évek óta foglalkoznak tejkutatással, most azonban egy olyan pályázatra készülnek, amely során a magyar fajták esetében vizsgálják az úgynevezett A2-es tej előfordulását. Az ebben megjelenő génnek köszönhetően ugyanis nem termelődik olyan fehérje, amely gyulladást okozhat az emésztőrendszerben, így a fehérje érzékenyek is fogyaszthatják. A cél éppen ezért a fajtán belüli szelekcióval az A2-es tej termelése.
0:00
0:00
A Csokonai Színház „Fókuszban: online”- címmel rendezi meg az I. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciát  március 29. és április 1. között. Az elektronikus térben zajló szakmai konzultáció célja, hogy kerekasztal-beszélgetéseken, részvételt kínáló online színházi előadásokon és egyéb programokon keresztül vizsgálják és vitassák meg a színházi nevelés, színházpedagógia „online-osítása” során szerzett tapasztalatokat. A szakembereknek a különböző internetes videókommunikációs rendszerekre kellett adaptálniuk a programjaikat, drámás tevékenységeiket, s ez az új helyzet új formák, és új műfajok létrejöttét eredményezte.
0:00
0:00
2021-03-27 |
A debreceni Főnix Rendezvényszervező munkatársai Virágvasárnaptól Húsvét vasárnapig rendhagyó online programsorozattal jelentkeznek. A korábbi hagyományos ünnepi rendezvényeket a járvány miatt idén nem lehet megtartani, ehelyett - kihasználva a virtuális tér kínálta lehetőségeket - hét kisfilmmel, egyházi üzenetekkel, művészeti tartalmakkal segítik az ünnepre való lelki hangolódást. Bódor Edittel, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjével Oláh Ilona beszélgetett.
0:00
0:00
2021-03-27 |
Szűcs Edit jelmeztervező csapatával elnyerte a Dán Filmakadémia által kiosztott Robert-díjat a Legjobb jelmez kategóriában. Az elismerést eredményező dán nagyjátékfilm 2019-ben a Proton Cinema és Nimbus Film gondozásában készült és 1,5 hónapot forgott Magyarországon, úgynevezett szervíz-munkaként. Ennek köszönhetően a stáb számos tagja, így a kreatív folyamatokért felelős jelmez, berendező és smink csapat is magyar volt.
2021-03-25 |
A mozgalom jelenleg is futó kampányában arra buzdítják a lakosságot, hogy környezetükben néhány javaslat megvalósításával – például rovarszálló, méhbölcső vagy rovarbarát kert - segítsék ezeket az élőlényeket. Ha a jelentkezők legalább két feladatnak eleget tesznek és azt fotóval dokumentálva eljuttatják az Ökogyülekezeti mozgalomhoz, jutalmat kaphatnak.
2021-03-25 |
400 tiszántúli lelkipásztor vesz részt a március 16-án kezdődött és 26-áig folyamatosan jelentkező böjti beszélgetéseken az online térben. Az alkalmak egyházmegyénként valósulnak meg, körülbelül 20 fős csoportbontásban. A résztvevők Fekete Károly tiszántúli püspök áhítatát követően megoszthatják tapasztalataikat, beszámolhatnak a személyes, és gyülekezeti életük jelenlegi helyzetéről, majd imaközösségben csendesedhetnek el. Fekete Károly püspök és Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor, missziói tanácsos számolnak be a tanulságokról.
2021-03-23 |
Kereken tíz évvel ezelőtt, 2011 márciusában írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amivel elhatározták a felsőoktatásba bekerülő cigány és hátrányos helyzetű fiatalokat szervezetten segítő intézményrendszer létrehozását.
2021-03-21 |
Évekkel ezelőtt indult el egy olyan uniós támogatottságú nemzetközi program, ami a termálvizek, gyógyfürdők jobb hasznosítását, az érintett európai régiók együttműködését, tapasztalatcseréjét célozta. Ennek a projektnek az eredményeként az itthoni partnerek, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar Megye összefogásában most megalakult a Kelet-Magyarországi Zöld Gyógyfürdő Hálózat, amelynek tagjai – önkormányzatok, üzemeltetők, szakemberek, tudósok – a napokban tartották a szerveződés első online előkészítő megbeszélését.
2021-03-21 |
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök Arany János karnagy, zenetanár, a Tiszántúli Református Egyházkerület zenei igazgatója, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Psalterium Hungaricum Kórus alapítója és vezetője.
2021-03-21 |
A Debreceni Egyetem Informatikai Kara évek óta szervez szakköröket leginkább középiskolás diákok számára, amelynek célja az informatika népszerűsítése. Az idén online formában tartják meg, és három szakkört indítanak a különböző tudású, felkészültségű tanulók számára. A szakkörök most pénteken kezdődnek és a tanév végéig tartanak.
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt