Debrecenben van néhány gyülekezet, akik alkalmaznak diakónust. Ilyen a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség is, ahol Libor Andrea dolgozik diakónusként. Vele beszélgettünk a diakónia múltjáról és jelenéről.
0:00
0:00
2021-02-18 |
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar természetvédelmi akciócsoportja egy természetvédelmi őr közreműködésével a közelmúltban 400 közönséges törpedenevért mentett ki az egyetemi főépület egyik előadójának ablakai közül. A denevérek által választott telelőhely ökológiai csapdának tekinthető, mivel az napfénytől nem védett, így nyugodt hibernációjuk nem lett volna biztosított. Az apró repülő emlősök a Nagyerdő idős fáinak odvaiban leltek téli nyugovót.
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem Néderlandisztika Tanszékének képviselői koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a gályarab-szabadítás emléknapján. A gályarabok emlékoszlopa 1895 óta áll a Nagytemplom mögötti kertben az 1675-ben gályarabságra ítélt 41 prorestáns lelkész, tanító és kiszabadítójuk tiszteletére.
2021-02-13 |
„Nézz ránk, Ady Endre" címmel jelent meg Lakner Lajos a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese kötete, mely Trianon és Debrecen kapcsolatát dolgozza fel. A könyv első tanulmánya Trianon hosszú távú hatását mutatja be Debrecen történetében, mely ez esetben a századfordulón indul, amikor megszületett a „Nagy-Debrecen” gondolata, amely a város kulturális regionális központtá fejlesztését és egyetem felállítását vizionálta.
0:00
0:00
2021-02-13 |
A Debreceni Egyetemi Színház „Egy sima – egy fordított"-címmel meghirdetett műfordítói pályázatára 120-nál is több pályamű érkezett be. A kortárs nemzetközi drámakiadás jobb megismerését célzó programra január 31-ig várták a műfordításokat a szervezők. A feladat alapján bármely nyelvből, magyarul még meg nem jelent, szabadon választott kortárs, vagyis az utóbbi harminc évben kiadott dráma szövegének, vagy szövegrészletének fordítása volt, legfeljebb 20 ezer karakter terjedelemben. A szakmai zsűri kizárólag olyan műveket fogadott el, amelynek szerzője nem professzionális fordító. Az eredményhirdetést és a díjátadót a bírálat után ünnepélyes keretek között felolvasóest keretében tervezik, a járványhelyzet alakulásától függően, remélhetőleg március 15-én
A debreceni Agóra Tudományos Élményközpont 6 éve nyitotta meg kapuit. Az intézmény születésnapját minden évben különleges rendezvénnyel ünnepelték a munkatársak és a látogatók. A járványhelyzet miatt idén ez a program is átköltözik az online térbe, az Agóra Facebook oldalán juthatnak élményekhez az érdeklődők február 13-án, szombaton, amikor is kiderül, milyen állatok élnek egy csepp vízben, mitől okos egy otthon, vagy mely csillagképek láthatók a februári égbolton.
2021-02-11 |
Az érettségiző diákok felkészülését jelentősen nehezíti a járványhelyzet. A végzősök tavaly tavasz óta nem jártak rendszeresen iskolába. Ezért a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziumában február 10-től elkezdődött számukra az úgynevezett hibrid oktatás, azaz az egészségügyi szabályok betartásával szerdánként kiscsoportokban a tanulók bejárnak az iskolába.
A pedagógusok kiscsoportos felkészítő órákat tartanak a 12-es diákoknak a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. A végzősök így a digitális órák mellett kontaktórák keretében is készülhetnek az érettségire. Az új órarend 90 diákot érint az intézményben. Ivánné Nagy Erzsébet Bernadettet, a Gimnázium igazgatóját kérdeztük.
2021-02-10 |
A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára is indult az „Év Közösségi Tere 2020" szavazáson, amelyet tizenegyedik alkalommal hirdetett meg az Év Irodája csapata. Az egyetemi könyvtár terei 400 millió forintból újultak meg szeptemberben, a 21. század elvárásainak megfelelően.
Online formában rendezi meg hagyományos téli mentortáborát a Tanítsunk Magyarországért program keretében a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központja. A Tanítsunk Magyarországért program során a kistelepülésen élő diákokat egyetemista mentorok segítik abban, hogy minél több olyan lehetőséggel ismerkedjenek meg, ami segítheti őket későbbi tanulmányaik, vagy akár a pályaválasztás során. A mentorok eddig 11 általános iskolába jutottak el. Ebben az évben két új intézmény csatlakozott a programhoz.
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola