Megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara és a Most Élsz Egyesület közös kutatás-fejlesztési projektek megvalósítására. A cél az, hogy közös kutatás-fejlesztési projekteket valósítsanak meg az autizmus témájában, az egészségügyi és szociális téren dolgozó szakemberek pedig megismerjék a legújabb módszereket. Az együttműködésnek köszönhetően az autizmussal kapcsolatos újabb kutatási eredmények, diagnosztikai és terápiás eljárások is elérhetővé válhatnak, így a betegséggel küzdők korszerű ismereteken alapuló segítséget kaphatnak.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával idén is meghirdeti tavaszi koncertsorozatát a Művészi Zene Kör Debrecenben. A program egyik része az ifjúságra fókuszálva elsősorban a hangszerek megismertetésén keresztül viszi közelebb a klasszikus zenét a hallgatósághoz, az iskolás korosztály tehetséges kis zenészeit is bemutatva. A sorozat másik része a Kortársművészek Kortársművészetben címet viseli és egyfajta közös alkotás más művészeti ágak képviselőivel zenei ihletésre.
2020-02-14 |
Otthonunk a Kollégium címmel immár 10. alkalommal szervezték meg vetélkedőjüket a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának munkatársai. A megmérettetés a Református Kollégium Gimnáziuma és a Dóczy Gimnázium 10. évfolyamos diákjainak szól. Február 6-án 13 3 fős csoport vett részt a vetélkedőn, amely több fordulóból állt és sikeres teljesítés után felmentést ad az intézménytörténeti vizsga alól.
2020-02-14 |
600 millió forintos pályázati támogatással, több éves táboroztatási programot indított a Tiszántúli Református Egyházkerület. Összesen 4 és félezer gyermek, 1-11 osztályos diákok nyaralhatnak ingyen hat napos, öt éjszakás ciklusokban négy helyszínen.
2020-02-14 |
1676. február 11. az a dátum, amikor Ruyter Mihály felvette hajójára a gályarbaságra ítélt protestáns lelkészeket, tanítókat és ezzel véget vetett hosszú szenvedésüknek. Ez a dátum szerepel a gályarabok emlékoszlopán is, amely 125 éve áll a debreceni Emlékkertben.
2020-02-14 |
A férfiak szerepvállalásáról a csecsemőgondozásban, a megváltozott felvételi követelmények, a kisgyermeknevelői hivatás kihívásai – többek között ezekről a témákról tanácskoztak a szakma képviselői a közelmúltban a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán.
2020-02-12 |
A Debreceni Tankerületi Központ által életre hívott Cívis Álom című interaktív és kreatív középiskolai vetélkedőt második alkalommal rendezik meg. A szellemi torna a Debreceni Tankerületi Központ és az Agóra Tudományos Élményközpont közös szervezésében valósul meg. A verseny célja Debrecen tudománytörténeti érdekességeinek feltárása és megismerése, a természettudományos ismeretek népszerűsítése, valamint a város környezettudatos jövőképének formálása. A háromfordulós természettudományos vetélkedőre a Debreceni Tankerületi Központ fenntartásában működő középiskolák diákcsapatai nevezhetnek.
0:00
0:00
2020-02-10 |
Az újítások mellett a 150 éves stratégiát sem szeretnék felrúgni, így az idei évben ismét megtartják tisztújításukat, ahol a felnőtt tagokon kívül az ifjúsági szervezet tagjai is tisztekké válhatnak. A Magyar Vöröskereszt legfontosabb feladata a folyamatos vérellátás biztosítása, ugyanakkor fontosnak tartják a családsegítő pontokat is.
2020-02-10 |
A Debreceni Állatkert február elsejétől teljes jogú tagja lett az Európai Állatkerti- és Vadállatorvosok Szövetségének. A szervezet 1996 óta fogja össze ennek a speciális területnek a szakembereit 40 ország állatkertjeiben és vadasparkjaiban.
2020-02-09 |
Ezzel a címmel szervezett a DEAC fogyatékkal élők számára életmód és mozgásterápiás napot. A cél, hogy az egyetemen tanuló fogyatékos diákok részt vegyenek az intézmény testnevelés kurzusain. A programra több mint 100-an regisztráltak, akik előadást hallhattak a mozgás fontosságáról, számukra megfelelő sportprogramokon, illetve egészségügyi szűrővizsgálaton vehettek részt.
0:00
0:00
2020-02-08 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt