Dr. Prodanov Vaszil bolgár amatőr festő olajképeit láthatják az érdeklődők az immár 25 éves Konzervatórium Galériában Debrecenben május 15 -étől egy hónapon át.
2022-05-14 |
A résztvevő hivatásos és önkéntes katonák, illetve a hozzájuk csatlakozók 200-nál is több településen áthaladva 1800 kilométert futnak le. A program ezen a hétvégén érkezik Hajdú-Biharba.
0:00
0:00
2022-05-14 |
Ószabó István író, költő, festő és Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas opera és operett énekes közös estjére várják az érdeklődőket Debrecenben a csapókerti református templomban május 12-én, csütörtökön 18 órától. A költő istenes verseiből összeállított irodalmi műsor a költészet napjára készült, Debrecen a harmadik helyszíne az előadássorozatnak, amely több városban és Erélyben folytatódik.
0:00
0:00
2022-05-12 |
A debreceni tűzoltók idén kettős jubileumot is ünnepelnek, hiszen 145 éves a városban az önkéntes, és 100 éves a hivatásos tűzoltóság. A hivatásos munkatársakat foglalkoztató szervezet abban az időszakban jött létre, amikor már a tűzesetek száma meghaladta az önkéntesek erejét. A laktanya néhány éve dr. Vitéz Roncsik Jenő ezredes nevét viseli, aki a kor kiemelkedő alakja volt. A napokban tartották meg a 100 éves jubileumi ünnepséget.
2022-05-12 |
A szakrális építmény 25 éve áll a lakótelep és a kertség találkozásánál és most 15 millió forint állami támogatásból valamint önerőből szépülhet meg a homlokzat a külső vakolás és a kerítés is. A munkálatok március közepén kezdődtek és a tervek szerint augusztusban fejeződnek be.
2022-05-12 |
A következő percekben Ember Sándorral a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános iskola igazgatójával beszélgetünk, aki egyben a Debrecen Nagytemplomi Református egyházközség főgondnoka is. Noha gyermekkorában nem részesült vallásos neveltetésben, kíváncsisága, érdeklődése hamar a nagyszülői házban lelt Biblia és az abban olvasott mondatok felé fordult.
2022-05-12 |
A napokban zárult le az az erdőismereti vetélkedő, amelyen 64 középiskolai csapat vett részt, és egy debreceni szakgimnázium lett a győztes. Az egyesület májustól újra meghirdeti a „Legyél erdei vándor nagykövet!” - elnevezésű programját, mely először 2017-ben indult azzal a céllal, hogy a 70-es, 80-as években elterjedt vándortáborozás mozgalmát felelevenítsék, miközben a fiatalok megismerhetik az ország erdeit, természeti értékeit.
2022-05-11 |
A legtöbb család Szabolcs- Szatmár, Borosod és Hajdú- Bihar megyékben él, de Békés és Heves megyében is működik a nevelőszülői hálózat.
2022-05-11 |
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint az Alföldi Tej Kft. vezetői együttműködési megállapodást írtak alá. Eszerint a tejfeldolgozó társaság a felsőoktatási intézmény élelmiszeripari képzéseinek gyakorlati bázisává válik, ahol a hallgatók részt vesznek a termékfejlesztésben és a kutató munkában. Később a vállalat álláslehetőséget is kínál számukra.
2022-05-08 |
Körülbelül egy éve adták át az Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központját Debrecenben. Az épület a Lencztelepen élő gyermekek fejlesztését segíti a hétköznapokban és a nyári táborokban is.
2022-05-06 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt