Békekoncertet rendez a Debreceni Egyetem a város önkormányzatával és a történelmi egyházakkal közösen május 6-án, 18 órakor a Debreceni Református Nagytemplomban. Ez az esemény jelzi, hogy milyen nagy szerepe van a bajban az összefogásnak, ugyanakkor a jótékonysági hangversenyen befolyt összeget a Híd Kárpátaljáért számára fogják átadni. A műsor összeállítására Somogyi-Tóth Dánielt, Debrecen város főzeneigazgatóját, a Kodály Filharmónia vezetőjét kérték fel.
Most folynak az érettségi vizsgák, és azoknak, akik ezután nem akarnak, vagy nem tudnak felsőfokú intézményben tovább tanulni, de szeretnének egy piacképes szakmát szerezni jó alternatívát kínál a Debreceni Szakképzési Centrum.
2022-05-06 |
A koronavírus járvány és az egyházközségekben történt változások miatt a kapcsolat nem volt állandó, de a háború kezdetekor újra megkeresték egymást. Azóta a debreceniek mindent megtesznek a szinte teljesen magyar lakta, főleg református felekezetű település gyülekezetéért. Jelenleg matracokat gyűjtenek de pénzadományt is fogadnak.
2022-05-05 |
A szerzővel dr. Győri János, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának közgyűjteményi igazgatója beszélgetett. A könyv alapvetően református iskolák tanárai számára készült azzal a céllal, hogy muníciót adjon az egyházművészet keresztyén szempontú megközelítéséhez.
2022-05-04 |
Az intézmény és a partner vállalatok együttműködése révén a Villamosmérnöki Tanszéken kialakított laboratóriumban a hallgatók ipari körülmények között sajátíthatják el a legmodernebb gyártási technológiákat.
Május 2-án kezdődik az érettségi időszak a végzős középiskolások számára. A Debreceni Szakképzési Centrum iskoláiban azonban nem csak az írásbeli és szóbeli érettségiket szervezik meg ilyenkor, hanem a szakmai vizsgákat is. Ezek teljesítése szükséges a képesítéshez.
0:00
0:00
2022-04-30 |
A felek az egyetemi kapcsolatokon túl elsősorban közös mezőgazdasági és gyógyszeripari együttműködést terveznek, a jövőben jó lehetőséget, új piacot jelenthet Üzbegisztán.
A rendezvény házigazdája a Partium Házban nyíló, a történelmi Magyarország borvidékeit felkutató és az itt fellelhető termelők borait bemutató, Kárpátia Borház volt
2022-04-28 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt