A Debreceni Egyetem megtartotta hagyományos gazdasági évnyitóját, amelyen részt vettek az intézmény vezetői, Palkovics László miniszter, Papp László Debrecen polgármestere, országgyűlési képviselők és az egyetem partnereinek munkatársai. A találkozón beszámoltak az elmúlt év eredményeiről és a további tervekről.
A Tiszántúli Református Egyházkerület huszonhárom lelkes lelkipásztor összefogásával március 6-ától böjti sorozatot indított hivatalos felületein „Jézus kérdez” címmel. A rövid igei meditációk az evangéliumokban fellelhető jézusi kérdésekkel foglalkoznak.
2022-03-12 |
A DSZC a legfontosabb partnerekkel - mára már több mint tíz gazdasági szereplővel - stratégiai együttműködési megállapodást is kötött. A közös munka már a pályaorientációnál megmutatkozik, de a cégek a gyakorlati helyek biztosításában, a tananyagok kidolgozásában és akár az oktatók továbbképzésében is szerepet vállalnak.
2022-03-11 |
A Magyar Református Szeretetszolgálat újabb helyszínen segíti a menekülteket. Az eddigi 8 ellátási ponton túl már a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is jelen vannak a munkatársak. Az Orosz-Ukrán háború kitörése óta az MRSZ több tízezer hazánkban menedéket keresőnek tudott támogatást nyújtani.
2022-03-11 |
Több százan gyűltek össze a debreceni református Nagytemplomban és Kollégiumban tartott találkozón. A résztvevők különböző előadásokon, csoportos műhelymegbeszéléseken tájékozódhattak a szakterület aktuális kérdéseiről, kihívásairól, az együttműködés lehetőségeiről.
2022-03-11 |
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem Klinikai Központja jelentős mértékű egészségügyi adományt, elsősorban műtétekhez szükséges egyszer használatos anyagokat, juttatott el az ukrajnai Ternopili Nemzeti Egyetemnek és a 2. számú Ternopil Városi Önkormányzati Kórháznak.
Debrecen önkormányzata tartós élelmiszerekkel, higiénés felszerelésekkel, elektronikai eszközökkel, tömlőkkel, szivattyúkkal, víztartályokkal segít Beregszásznak és Ungvárnak. De minden kérésre figyelnek a folyamatosan változó helyzetben. Debrecen készül a menekültek fogadására is. Az ukrajnai és kárpátaljai menekültek ellátását helyi összefogással oldják meg.
2022-03-09 |
A Magyarország szomszédságában, Ukrajnában dúló háborúra figyel aggódva a világ, napról-napra, percről percre követjük a híreket. De ilyen felfokozott válsághelyzetekben még fontosabb, hogy hiteles-e a tájékoztatás. Sok a meg nem erősített információ és a szándékosan terjesztett álhír, hiszen ma már a kommunikáció, a közösségi média is a pszichológiai hadviselés egyik terepe – mondta Kenyeres Attila egyetemi oktató, médiakutató.
2022-03-08 |
Az Ukrajnában kialakult háborús helyzetre elsőkként reagáltak a református közösségek: azonnali segítséget nyújtottak és nyújtanak azóta is a határon a menekülteknek.
2022-03-06 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt