Az lenne a jó, ha minél több fiatal sportolna, hiszen a mozgás javítja a szellemi tevékenység hatékonyságát, egyben olyan kompetenciákat alakít ki a gyerekekben, amelyeknek köszönhetően később, felnőttként magasabb minőségű életet élhetnek majd – közölte a Bátrak Ligája elnevezésű program sárospataki rendezvényének megnyitóján Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.
0:00
0:00
2020-02-04 |
A D-vitamin elengedhetetlen az egészséges szervezet számára, hiánya súlyos betegségekhez vezethet, ezért fontos odafigyelni a megfelelő szedésre és a napjainkban felvetődő túladagolás elkerülésére. Nem árt szakemberhez fordulni, akik szerint korunk civilizációs ártalmai között szerepel a D-vitamin hiánya, így aztán az emberiség túlnyomó részének szükséges a plusz napi bevitel tabletta, vagy cseppek formájában.
2020-01-07 |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is bekerült abba a koraszülést megelőző modellprogramba, amelyet a kormány indít 2020-ban. Hazánkban a koraszülések száma meghaladja az uniós átlagot. Míg országosan évi 7-8 százalék, addig megyénkben még ennél is rosszabb a helyzet, a csecsemők 10 százaléka koraszülöttként jön a világra. Különösen érintettek a halmozottan hátrányos helyzetű települések, megyénkben 7 települést jelöltek ki.
2019-12-27 |
A légszennyezés korunk égető problémája, hiszen nem csupán helyi gond; a valamely országban kibocsátott légszennyező anyagok a légkörbe kerülve máshova is eljuthatnak, ahol hozzájárulnak a rossz levegőminőséghez. Azt gondolnánk, hogy a nagyvárosok a leginkább szennyezett levegőjű területek, de sajnos a hulladékkezelés és a nem megfelelő tüzelőanyagok miatt már kistelepüléseken is belélegezhetünk az egészségügyi határértéket meghaladó szennyezettségű levegőt.
2019-12-22 |
A képekkel gazdagon fűszerezett előadás az orvos megtéréséről, missziójáról, az imához és Istenhez fűződő viszonyáról és a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásában betöltött szerepéről szólt. Az előadás után Csókay Andrással riporterünk, Póczos Nikolett beszélgetett, aki egy nagyon súlyos autóbeleset után maga is a világhírű idegsebésznek köszönhette a gyógyulását.
2019-12-20 |
Hatvannégy praxisközösség nyert el támogatást a "Három generációval az egészségért" pályázat második fordulójában, a rendelkezésre álló 4,7 milliárd forintból így praxisközösségenként átlagosan 74 millió forint támogatás jut a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra. A program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak és a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérése. A Három generációval az egészségért Miskolcon praxisközösség is sikeresen pályázott a programra.
2019-12-18 |
Mozgalmasan telt a 2019-es esztendő a Gyógyulj Velünk Egyesületnél. Sok programot és kirándulást szerveztek, hiszen egyik célkitűzésük, hogy mozgásra bírják a rákbetegséggel élőket. A rendszeres testmozgás ugyanis jelentősen javíthatja az életminőségüket és segít abban, hogy sokáig tünetmentesek maradjanak.
2019-12-12 |
Az egészséges életmód nagyon fontos. Ezt vallja a Holdviola együttes is, mely csapat e törekvés mellé állt és iskolásoknak büszkén hirdeti ezt. Zenéjével megjelenésével talán sok fiatalt tudnak az egészséges lét felé terelni. A miskolci együttes a napokban a helyi Bársony János általános iskolában járt. Ha nem is az egész zenekar, de két tagja próbálta bemutatni az egészséges élet szép oldalát a gyerekeknek. Előadás és zene párosult produkciójukban.
2019-11-05 |
A napokban egyre többen keresik fel az orvosi rendelőket, főként felső-légúti megbetegedésekkel. Korosztálytól függetlenül bárkit érinthet, és mivel a legtöbb esetben vírusos eredetűek ezek a betegségek, antibiotikum nem szükséges a kezelésükhöz – ellenben pihenés és tüneti kezelés igen. Dr. Kiss Csaba háziorvos nyilatkozott rádiónknak a témában, aki az immunrendszer erősítésére hívta fel a figyelmet.
0:00
0:00
2019-10-18 |
Nagyon nehéz volt a kezdet, az emberek nem tudták, hogy mit jelent ez a kifejezés – hangzott el azon az előadáson, amit a Hospice Világnap alkalmából tartottak a Váci Mihály Művelődési központban. Bákányné Mikó Zita, a nyírségi Hospice alapítvány elnöke elmondta: éppen ezt a célt szolgálta ez a rendezvény, hogy az emberek megismerjék a főként daganatos, végstádiumban lévő emberek ellátási formáját. A rendezvényt úgy építették fel, hogy ne csak erről, hanem az egészségünk megőrzéséről is szóljon.
0:00
0:00
2019-10-15 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt