A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa Lajos Veronika a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új, 'Társadalomtudósok - különkiadás' című sorozatának első jelöltje.
2022-02-26 |
A díjazottak között szerepel a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár és Élelmiszer Innovációs Debreceni Egyetemi Kutatási Infrastruktúrája. A klaszterben résztvevő 8 egyetemi kutatóegység vezetői és szakemberei vehették át az elismerést. A „Kiváló Kutatási Infrastruktúra” tanúsítvány révén a tudományos központok jogosultak a cím használatára. A szervezetek bekerülnek az innovációs hivatal adatbázisába, amely segíti a kutatóegységek széleskörű nemzetközi láthatóságát és kapcsolatépítését.
A koronavírus-járvány miatti tavalyi kényszerszünet után idén újra megszervezték a Kutatók Éjszakáját a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Ezúttal az intézmény legújabb szervezeti egysége, a szeptember elseje óta fennálló Újszászy Kálmán Református Örökség Kutatóintézet mutatkozott be. Dr. Nagy Károly Zsolt szervezőt hallják.
2021-09-29 |
A nagyműszeres, festéktechnikai és az anyaghasználattal foglalkozó kutatás nem csupán egy-egy művet, hanem a teljes életművet, annak korszakait, témáit, esetleges ellentmondásait is feltárja. A projekt vezető kutatójával, Dr. Galambos Éva restaurátorművésszel beszélgetünk az idén nyáron induló munkáról.
2021-07-30 |
A magyar képregények történetét kutatja a kisvárdai születésű Kertész Sándor rajztanár, aki eddig négy kötetet jelentetett meg a témában. Az újságíró-grafikus már gyermekkorától szívesen rajzolt, s nagy álma volt, hogy rajzfilmrendező legyen. Újságírói szerkesztőségekben is dolgozott, s a mai napig nagy örömmel beszél a tanításról és persze az örök szenvedélyéről, a képregények történetéről is.
2021-03-27 |
A Future Unicorn Award kitüntetéssel azokat a vállalkozásokat díjazzák, amelyek várhatóan Európa legnagyobb változást hozó, legértékesebb technológiai cégei lehetnek. Az idei nyertes, az Oncompass Medicine daganatos betegek célzott terápiájának kiválasztására fejlesztett új technológiát. Ez a módszer mindössze 20 ezred másodperc alatt rangsorol 405 ráktípusban személyre szabott, célzott terápiás lehetőségeket.
2021-03-18 |
Az 1700-as évekig tudta visszavezetni családja történetét Telepóczkiné Farkas Márta, akinek generációkon keresztül református lelkészek a felmenői. Mi segíthet a kutatásban? Internet, levéltárak, anyakönyvek? Hogyan érdemes hozzákezdeni a családfakutatáshoz? - minderről Telepóczkiné Farkas Mártát, a nyíregyházi Idősügyi Tanács titkárát, a Nyíregyháza Városi Református Gyülekezet tagját kérdeztük.
0:00
0:00
2021-03-16 |
Vannak viszont projektjeik, melyek a lakosságot is segítik. A Miskolci Intézetben is szerteágazó kutatásokat végeznek és nemzetközi projektek során öregbítik a város tudományos hírnevét. A Miskolci Egyetemről is sokan tudnak csatlakozni a munkáikhoz, ahol a fiatal kutatók kipróbálhatják magukat. Az elmúlt időszakról Chrabák Péterrel és Bodnárné Sándor Renátával kutatási szakterület vezetőkkel beszélgettünk.
2021-03-02 |
Ehhez alakult egy munkabizottság is, melynek elnöke Szabó-Tóth Kinga alelnöke pedig Kovácsné Dr. habil Nagy Emese. A kutatások céljai, hogy a Miskolci Területi Bizottság által lefedett három régióban Borsod, Heves és Nógrád megyékben elősegítsék a fejlődést az eredmények segítségével. Több tudományág fog ezen együtt dolgozni és szerte ágazóan fogják vizsgálni a régió mindennapjait. A részletekről Szabó-Tóth Kingát a Régiós Kutatás Bizottságának az elnökét kérdeztük.
2021-01-31 |
A stroke hatékonyabb kezeléséért folytatott kutatásaiért Bagoly Zsuzsa, valamint a ritka vesebetegségek felismerését és kezelését elősegítő tudományos munkájáért Csuka Dorottya kapta az idei, Nőkért és Tudományért L'Oréal-Unesco díjat.
2020-12-11 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt