Az Augusztus 20. utcai valamikori zöldséges helyén folyamatos a felújítás, a nyílászárókat már kicserélték de még sok a teendő, hogy befejeződjön a beruházás és mosolyt varázsolhassanak a fogyatékos gyermekek arcára - fogalmazott rádiónknak Jakubinyi László az alapítvány elnöke.
2021-03-07 |
XXV. alkalommal hirdették meg a Víz Világnapja Úszóversenyt.A kétnapos rendezvénynek a Kemény Dénes Sportuszoda ad otthont.A versenyre 302-en neveztek, 16 csapatképviselteti magát, ebből 69 miskolci induló is a rajtkőre áll. - Az indulók mind a négy úszásnemben 50,100 és 200 méteren mérhetikössze tudásukat.
2021-03-07 |
Jövőre indulhat a Diósgyőrt Lillafüreddel összekötő kerékpárút építése. A szakasz építési engedélyezési tervei elkészültek, jelenleg a munkákhoz szükséges szakhatósági, üzemeltetési hozzájárulások beszerzésén dolgoznak a szakemberek. Egy autós forgalomtól mentes, biztonságos kerékpárúton tekerhetnek hamarosan a két keréken közlekedők. A részletekről megkérdeztük Vascsák Rolandot, a Kerékpáros Miskolc Egyesület alelnökét is. Elsőként Szunyogh Lászlót, Miskolc város főépítészét hallják.
2021-03-05 |
Megállapodást kötött az MSI Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. és a Miskolci Vasutas Sport Klub a Miskolci Magister Gimnáziummal. Az együttműködés a kivételes élethelyzetben lévő sportoló fiatalokat szolgálja majd, akik nehezebben hangolják össze iskolai kötelezettségeiket sportolói törekvéseikkel. A megállapodás részleteiről Zemlényi Attilát, a Miskolci Magister Gimnázium igazgatóját és Illyés Miklóst, az MSI Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatóját, a Miskolci Vasutas Sport Klub egyesület elnökét kérdeztük.
2021-03-04 |
Hulladékmentes megoldást kínál az ételek elvitelére egy új, korszerű, Miskolcon is elérhető kezdeményezés. A tavaly októberben indult Rakun Dobozközösség nevű projekt a házhoz szállítást vállaló éttermeknek biztosít tartós, betétdíjas ételhordókat. A rendszer lényege, hogy többször használatos fémdobozokat lehet bérelni egy applikáció használata révén. Vásárláskor az üres dobozt leadjuk és a rendszerhez csatlakozott vendéglátóhelyek által fertőtlenített dobozban kapjuk meg az ételt, ezáltal hulladékmentessé téve az ételszállítást. Erről és sok más környezetbarát kezdeményezésről is beszélgettünk a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetőjével Szabó Eszterrel.
2021-03-02 |
Vannak viszont projektjeik, melyek a lakosságot is segítik. A Miskolci Intézetben is szerteágazó kutatásokat végeznek és nemzetközi projektek során öregbítik a város tudományos hírnevét. A Miskolci Egyetemről is sokan tudnak csatlakozni a munkáikhoz, ahol a fiatal kutatók kipróbálhatják magukat. Az elmúlt időszakról Chrabák Péterrel és Bodnárné Sándor Renátával kutatási szakterület vezetőkkel beszélgettünk.
2021-03-02 |
A miskolciak körében selyemréti iskola néven ismert intézményben 1964-ben indult az első tanév, és 2020-ban volt az első nagyobb felújítás. Az iskola  2014-től csatlakozott a Tiszáninneni Református Egyházkerülethez. Jelenleg százhetvennégy gyermek jár az intézmény tizenhárom osztályába. Tanórákon és szakkörön még programozást is tanulhatnak a kisdiákok a legószobában.
2021-02-28 |
A Magyarországi Zöld Óvoda Hálózatban az újabb sikeres pályázókkal együtt országszerte már közel 1000 intézményben nyílik lehetőség a gyermekek környezettudatos nevelésének és szemléletének megalapozására. 2020-ban 44 intézmény, köztük a miskolci József Úti Óvoda Brunszvik Teréz Sport Tagóvodája is az Örökös Zöld Óvoda címet kapta meg. Amászta Zsuzsanna óvodavezetőt hallják.
0:00
0:00
2021-02-28 |
Elkészült a Miskolci Autista Alapítvány Csermőkei úti lakóotthonát védő mintegy 50 méter hosszú háromszintes támfal. Az Alapítvány tavaly nyáron tett közzé segélykérő felhívást, miszerint kritikus helyzet alakult ki a lakóotthonuknál, amelyben 50 súlyosan sérült autista fiatal lakik.
2021-02-25 |
Az egyelőre csupán tesztüzemben működő rendszer részeként, két éves előkészítést követően, összesen hatvan speciális mérőeszközt üzemelnek be a város különböző pontjain. Ezek egyikét a miskolci polgármesteri hivatal erkélyére helyezték ki.
2021-02-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola