Rendhagyó pályaorientációs programmal készül a Miskolci Szakképzési Centrum a nyolcadikos diákok döntésének megsegítésére. A tervek szerint online felvételi előkészítőt indítanak magyar és matematika tantárgyakból. A nyílt napokat is az online térben rendezik meg és Karriertervező kiadvánnyal is készülnek. Kiss Gábort a Miskolci Szakképzési Centrum kancelllárját hallják.
2020-11-14 |
A borsod megyei kórházban az új miniszteri utasítás értelmében az elmúlt egy hétben jelentős átszervezések történtek a járványügyi védekezésben, ebben ugyanis nemcsak a megyei kórház vesz részt, hanem gyakorlatilag valamennyi fekvőbetegellátó osztály - mondta rádiónknak Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi és Egyetemi Kórház főigazgatója
2020-11-14 |
November 11-től az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók díjmentesen utazhatnak az MVK Zrt. járatain a veszélyhelyzet ideje alatt. A díjmentes utazást a személyazonosságra alkalmas okmánnyal és az egészségügyi intézmény által kiadott igazolással lehet igénybe venni. A kormány november 3-án döntött arról, hogy sűríteni kell a közösségi közlekedési járatok csúcsidei közlekedését 07:00- 9:00 óra, valamint a 15:00-19:00 óra között. Erre reagálva az MVK Zrt. bővítette a menetrendjét az említett időszak vonatkozásában. A tapasztalatokról és a további változásokról Juhász János az MVK Zrt. villamosközlekedési igazgatója számolt be.
2020-11-13 |
A borsodi megyeszékhelyen is bezártak az éttermek, az Állatkert és Kultúrpark valamint a miskolci fürdők és strandok, online rendezik meg a képviselők a testületi ülést, és bizonyos közterületeken is kötelező lesz a maszk használata. A részletek kidolgozása Miskolcon is folyamatos. A legfrissebb intézkedésekről Petruskó Norbert sajtószóvivőt hallják.
2020-11-13 |
Betartva a szigorú a járványügyi előírásokat, október közepén idén is elindult Rákász Gergely koncertorgonista Lords of the Organ elnevezésű országos turnéja, a negyedik évaddal. Miskolcon november 20-án a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola aulájában tartotta volna soron következő koncertjét, amely azonban a mától életbe lépő járványügyi szigorítások miatt elmarad.
2020-11-12 |
A tárlat abban is segít, hogy a régi hagyományokat összevessük a mai gyakorlatokkal. "Az adott korban élő embernek többek között a temetkezési szokások adtak stabil identitást, támpontot. Ezek felekezetenként eltértek. Viszont olyan kultúra máig nem létezik, amely nem alakít ki valamilyen viszonyt a halottaival, mert anélkül nincs folytonosság a generációk között.”
2020-11-12 |
Legfontosabb turisztikai fejlesztésként az Avas és a belváros rehabilitációjával foglalkoznának, de emellett Lillafüredet gyógyhely-rekreációs központként képzelik el, kerékpárút épülne Diósgyőr és Lillafüred között és fejlesztenék Diósgyőrben a várfürdőt és a Diósgyőri Acélművek területén egy attrakciós parkot hoznának létre. A részletekről Orosz Eszter a MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője számol be.
2020-11-10 |
Istentiszteletet közvetítettünk Miskolcról, az Avas-déli református templomból. Igét hirdetett Dandé András, a gyülekezet lelkipásztora.
Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amikor egy veszélyben lévő embertársunkon azonnal segíteni kell. Leggyakrabban talán a közutakon fordul ez elő, balesetek esetében, ezért is kötelező minden jogosítványát megszerző sofőrnek az elsősegélynyújtás alapjait elsajátítani. Aki otthonos, baráti környezetben szeretné megtanulni az elsősegélynyújtás alapjait vagy felfrissítené korábban megszerzett tudását, azt a Magyar Vöröskereszt Hősképzőjén szeretettel fogadják.
2020-11-08 |
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült Kiss-Tóth Emőke védőnő, szociológus, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja, főiskolai tanára.
2020-11-07 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt