Itt a nyár, megjött a kánikula is. Ilyenkor egyre többen mennek strandolni folyó- vagy éppen tópartokra. Gyakran bányatavak partjára indulunk, amelyekből Miskolc környékén több is van.
Felújítják a gyülekezeti ház nagytermét, bővítik az iskolát és az óvodát a Miskolc Tetemvári Református Egyházközségben. A gyülekezeti ház felső szintjén a nagyterem belső felújításán már dolgoznak a munkások.
15. alkalommal szerveznek református napközis-gyermektábort a Miskolc - Avasi Református Egyházközségben. Folytatódik az adományozás az Avasi református műemléktemplom felújítása javára. 2019. június 30-án 18 órától Juhász Ferenc brácsaművész ad jótékonysági hangversenyt. Tóth Éva interjúját hallják.
Alig több, mint egy év alatt több mint 1000-en fordultak a Miskolci Áldozatsegítő Központhoz. Az intézmény e-mailben, telefonon és személyesen is elérhető. Arról, hogy miben és hogyan tudnak segíteni az áldozattá váló embereknek, vagy éppen hozzátartozóiknak, Doszpoly Orsolyával, a központ vezetőjével beszélgetett Petruskó Norbert.
Színes programokkal egy utazásra buzdítja a látogatókat térben és időben a miskolci Hermann Ottó múzeum június 22-én, szombaton, A Múzeumok Éjszakáján. Az érdeklődők a dinoszauruszok korából, eljuthatnak a kortárs művészetek világába vagy akár fordíthatnak is az idő kerekén. A rendezvénysorozatról tartott sajtótájékoztatón készült összeállításunkban elsőként Szolyák Pétert, a múzeum igazgatóját hallják. A riporter Tóth Éva.
Miskolcon nyitották meg a 90. Ünnepi könyvhetet június 12-én. Innen indult el a könyvhét gondolata, Supka Géza kezdeményezésére. A hivatalos megnyitó előtt felavatták Supka Géza emléktábláját, melyet a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából Miskolc városa, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése állíttatott a MAB-székház falára.
Koncertek, igehirdetések, bizonyságok, dicsőítés, játék, gyermekfoglalkozás, ifi-programok várják az érdeklődőket a miskolci MIÉRTT fesztiválon, vagyis a Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozón a következő hétvégén.
A nyári diákmunka 2019. elnevezésű programban Borsod-Abauj-Zemplén megye részére 655 millió Ft. a felhasználható keret. Ennek segítségével 5100 diák nyári foglalkoztatása lehetséges. Vállalhatnak munkát a 16-25 év közötti diákok az önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátás területén is. A programot a Pénzügyminisztérium koordinálásával a Kormányhivatalok valósítják meg.
Tarolt a borsodi megyeszékhely az országos városmarketing versenyen. Díjat kapott többek között a Bike Day, az Advent Miskolc és az Avasi borangolás is. A részletekről Cziczó Zsuzsannával beszélgettünk a miskolci önkormányzattól. A riporter Petruskó Norbert.