Az első ülésen különböző alelnöki tisztségekhez stábokat alakítottak ki, új humánerőforrásért felelős alelnököt választottak és a működési szabályzatban is apróbb módosításokat végeztek el.
2021-12-05 |
Szükség is van a védelemre, hisz egyre nagyobb számban jelenik meg a betegség az iskolákban is. Ez nehezíti az oktatás menetét, hisz van ahol több pedagógus is hiányzik, akiket nehéz pótolni.- monda el rádiónknakMolnár Zoltán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pedagógus szakszervezet elnöke. Hangsúlyozta azt is, hogy fontos az oltás beadatása is, bár ebben a formában nem értenek egyet az oltási szabályozásokkal.
2021-12-05 |
Fontos, hogy a korcsolyázáshoz rétegesen öltözzünk és kesztyűt is viseljünk. A biztonságra is érdemes odafigyelni, hiszen egy balesetveszélyes sportról beszélünk. Arra kérik a korcsolyázni vágyókat, hogy figyeljék a Miskolc Városi Szabadidőközpont honlapján a nyitva tartást. A pálya a hatályos járványügyi szabályozásnak megfelelően látogatható, vagyis védettségi igazolvánnyal. Maszkot nem kötelező viselni.
2021-12-02 |
A miskolci "Ecsetre fel a Gyermekekért" csapata idén, immár 10. alkalommal gyűjt adományokat Karácsonyra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermek Rehabilitációs Osztályán fekvő beteg gyermekek számára. Matricás albumokat, színezőket, társasjátékokat, írószereket, mesekönyveket várnak az adományozóktól.
2021-12-01 |
Aki nem adja be az adatokat közlő nyilatkozatot december 31 –ig, az adóbevallásban veheti majd igénybe az szja visszatérítést. Az adóhivatal honlapján megjelent egy videó, ami segítséget nyújt az érintetteknek a visszadó nyilatkozat kitöltéséhez - mondta rádiónknak Galuskáné Mecser Anna Rita, a NAV borsod megyei igazgatósága miskolci központjának kommunikációs referense.
2021-12-01 |
Idén is lesz jótékonysági Mikulás futás Miskolcon. 2 km-es és 8 kilométeres nyílt futam közül választhatnak a versenyzők. Az online nevezés december 2-án zárul, de még a rajt előtti órákban, a helyszínen is lesz lehetőség nevezni. Az Avalon-Nomád Jótékonysági Mikulás Futást december 5-én rendezik.
2021-11-30 |
Ezzel elkezdődött a karácsonyt megelőző időszak, amely a keresztyén kultúrkörben a várakozás ideje. Hangóné Birtha Melinda, a Miskolc Avasi református egyházközség lelkipásztorát hallják.
2021-11-30 |
A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének B-A-Z. megyei Szervezeti elnöksége minden évben meghirdeti a PRIMA Díjat, amellyel a megye kulturális, tudományos, oktatási és sport életének legkiválóbb képviselőit ismerik el.
2021-11-27 |
A Szakképzési Centrumhoz tartozó Kandó Kálmán Informatikai Technikumban a 2022/23-as tanévben tantervi oktatás keretében honvédelmi technikumi képzés indul. Ezen belül infokommunikációs és hálózatépítő és -üzemeltető technikus, valamint informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető szakmai képzést választhatnak a tanulók. Mindeközben továbbra is részt vehetnek a tanulók a honvédelmi neveléshez kapcsolódó tanórán kivüli szakkörökön.
2021-11-27 |
A riasztások mellé társul még, a járványhelyzet miatt újfent rohamosan növekvő mintavételezés is. A megnövekedett feladatok miatt a közlekedők segítségét kérik, hogy az életmentők ebben a kiélezett helyzetben is minden esetben gyorsan helyszínre érjenek.
2021-11-27 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt