Beszélgetésünkben Dr. Magyar Erzsébet felsőzsolcai gyermekgyógyász főorvos segítségével foglaljuk össze mindazt, amit a betegségről és a jelenleg használt oltóanyagokról, a vakcinák működési mechanizmusáról tudni lehet.
0:00
0:00
2021-02-19 |
A járvány 11 hónapja után most megkönnyebbülést éreznek, és bíznak benne, hogy most már tényleg közel van a pandémia vége. A járvány második hullámában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei idősotthon munkatársai és lakói között is voltak fertőzöttek.
2021-02-17 |
Csütörtökön elindult Magyarországon a koronavírus elleni vakcina regisztráció alapú oltása. Ez az oltási kampány 3. köre, most a legidősebbek jutottak és juthatnak hozzá a vakcinához a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon, akik a neten vagy a kipostázott adatlappal jelentkeztek. Több mint 5ezer praxist vontak be ebbe a körbe, a háziorvosok megkapták az érintett páciensek listáját. 6 főt lehetett mindenhonnan beküldeni az oltópontokra, ahol a Pfizer-Biontech készítményt kapták meg a szépkorúak. Mivel a Moderna vakcinából a vártnál eddig kevesebb érkezett, ebből február 4-e és 8-a között az ország 1080 háziorvosi körzetébe jut(ott) egy-egy ampulla, ami 10 embernek elég. Hajdú-Bihar megye 254 háziorvosi körzetéből 138 tudott ehhez most csatlakozni. Ahogy érkeznek a szállítmányok, folytatják a legveszélyeztetettebb korosztály beoltását.
2021-02-07 |
A koronavírus-elleni védőoltásokról beszélgetünk Szabó Miklós református gyermekorvossal, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának egészségügyi delegáltjával.
2021-02-02 |
Kihívás elé állította a vírus helyzet és az azzal járó korlátozások a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény dolgozóit. Szociális munkát személyes találkozások nélkül nem lehet végezni, ezért a mindennapi tevékenységüket úgy kell elvégezniük, hogy az ellátottak se szenvedjenek hiányt és a dolgozók se tegyék ki magukat fokozott fertőzés veszélynek. Gúr Péterrel, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatójával beszélgettünk.
2020-11-27 |
Az elmúlt 10 hónap legjobb híre, hogy lehet hatékony vakcinát készíteni koronavírus ellen - mondja Kemenesi Gábor virológus, aki óva int mindenkit a "vakcinanacionalizmustól", azaz hogy azalapján akarja megítélni, hogy egy védőoltás hatásos-e, hogy hol gyártják.
2020-11-17 |
Nehezen kapott levegőt, sípolt a tüdeje, és halálfélelme is volt annak a 27 éves nőnek, aki alapbetegség nélkül is két hétig kórházi kezelése szorult a koronavírus-fertőzése miatt. Kovács-Ferencz Viktória azt valószínűsíti, hogy tömegközlekedés közben kaphatta el a vírust. Most, hogy felépült, még óvatosabb lesz, mert fél, hogy újra elkaphatja a betegséget, amelyről már tudja, mennyire veszélyes. A következő percekben elmeséli betegsége, kórházi kezelése, és gyógyulása történetét..
0:00
0:00
2020-11-12 |
Több helyen tették kötelezővé a maszkviselést – például vendéglátó- és szórakozóhelyeken -, és jobban ellenőrzik, akár büntethetik is a szabályszegőket. Az iskolákban az őszi szünet után újra indult a tanítás. A diákok mindenhol fertőtlenített épületekbe térhettek vissza. A tisztító nagytakarítást központilag rendelték el, hogy megakadályozzák a járvány tömeges továbbterjedését a köznevelési intézményekben. Csaknem hatvan iskolában a katonaság végezte el a fertőtlenítést.
2020-11-06 |
Az ünnepek közeledtével találnak legkönnyebben egymásra a jószándékú emberek és szervezetek. De ez nem megy magától. A járványhelyzet is új kihívások elé állítja mind az adományozókat, mind pedig az adománygyűjtő szervezeteket. Ennek érdekében tartanak konferenciát november 9-én hétfőn Miskolcon. A részletekről és a Várva Várt Alapítvány tevékenységéről beszélgetünk az egyik előadóval.  
2020-11-06 |
Szemészek, fogorvosok, pszichiáterek és háziorvosok is dolgoznak már covid osztályokon, annyira kevés az orvos, és olyan sok a beteg. A Magyar Orvosi Kamara szigorúbb járványügyi szabályokat javasol.
2020-11-06 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt