A koronavírus járvány megnehezítette az énekkar működését, emiatt, jelenleg 15 tagjuk van. A hagyományos kórusmuzsika mellett a gospel jelentette a csoport repertoárjának gerincét. A kórus múltjáról és jelenéről Regős Zsolt alapító karnaggyal, az énekkar vezetőjével Sütő Dávid Pelé beszélgetett a jubileumi koncert előtt, amelyet május végén tartottak.
2022-06-08 |
Most vasárnap, a pápai Református Ótemplomban is koncerteznek majd. Ress Hajnalka azt mondja: a segítségnyújtáson túl az is céljuk, hogy ebben a nehéz helyzetben a zenéjükkel megnyugtassák az embereket.
2022-05-25 |
30 évvel ezelőtt indult el a Muzsikál a család című koncertsorozat a sátoraljaújhelyi görögkatolikus templomban. A hangverseny szervezője a Lavotta Alapfokú Művészeti Iskola volt. Az első koncertet 1992-ben a Dombóvári család adta, akik 10 évvel később újra megörvendeztették a közönséget játékukkal. Idén ismét ők muzsikáltak, s immár három generáció állt a hallgatóság elé.
0:00
0:00
2022-05-20 |
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) 2011-ben nyilvánította április 30-át a jazz világnapjává, hogy elismerje ennek a zenei műfajnak a szerepét a kultúrák közötti párbeszédben, a tolerancia, az egyenlőség és az emberi jogok közvetítésében.
0:00
0:00
2022-04-30 |
Jobbágy Dániel, miskolci fiatal életében már korán megjelent a zene szeretete. Egyetemi tanulmányai mellett évek óta komolyan veszi ezt a területet is, képzi magát, sokat gyakorol, és másokat is megörvendeztet tehetségével. Emellett szép sikereket is ér el, díjakat is magáénak tudhat.
2022-04-05 |
A Bach Mindenkinek Fesztivált immár 8. alkalommal rendezték meg Johann Sebastian Bach születésnapjára emlékezve és zenei munkássága előtt tisztelegve. Kárpát-medence összesen 60 településén 150 ingyenes komolyzenei program zajlik. Debrecenben március 31-én 18 órától a Nagytemplomban Bódiss Tamás, Csorba Gergő, Kiss Zoltán orgonisták várják a közönséget.
2022-03-30 |
A teremtett világ szépségéről, és a teremtőről énekel majd szombaton este élőben Fóris Rita a Dal 2022 c. tévéműsorban. Azt mondja, elsősorban nem önmagát szeretné megmutatni, hanem az a legfontosabb számára hogy az üzenet minél több emberhez eljusson. A következő percekben a Szikra-díjas Fóris Ritát kérdezzük az Olyan szép c. daláról, és arról, hogy készül a műsorra. 
2022-02-02 |
Kecskeméten született zenepedagógus szülők gyermekeként, ezért sokat járt hangversenyekre, de életük része volt mai napig a hit a templomi közösséghez tartozás. Szatmári Zsigmond világhírű orgonista tanítványa volt Freiburgban, ahol két diplomát is szerzett.
2021-12-31 |
A Neonhal keresztény rockzenekar újabb felvétellel és a hozzá készült klippel jelentkezett. A „Többé sehová Nélküled” című dal még tavaly, a nagy tavaszi karantén utolsó heteiben született. A készre hangszerelt számot az együttes 2020 őszén rögzítette a Szikra Projekt támogatásával.
2021-11-18 |
A hiánypótló kötetet -amely a Széptan Alapítvány és a Lavotta Alapítvány gondozásában jelent meg-, október elején mutatták be a Budapesti Zenetudományi Intézetben. A kötet egyik szerkesztőjével, Dombóvári Jánossal beszélgettünk.
0:00
0:00
2021-10-27 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt