Évekkel ezelőtt indult el egy olyan uniós támogatottságú nemzetközi program, ami a termálvizek, gyógyfürdők jobb hasznosítását, az érintett európai régiók együttműködését, tapasztalatcseréjét célozta. Ennek a projektnek az eredményeként az itthoni partnerek, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar Megye összefogásában most megalakult a Kelet-Magyarországi Zöld Gyógyfürdő Hálózat, amelynek tagjai – önkormányzatok, üzemeltetők, szakemberek, tudósok – a napokban tartották a szerveződés első online előkészítő megbeszélését.
2021-03-21 |
Anita két kihívást is teljesít jelenleg az egyik eljutni az összes európai ország legmagasabb pontjára. - 2016-ban kezdtem és mostanáig 17 európai ország legmagasabb pontjára jutottam fel, többek között a Vatikán legmagasabb csúcsára is, ami 75 méter magas. – mondta el Anita. A másik kihívás pedig, hogy a hét kontinens legmagasabb vulkánjait hódítsa meg, amelyek közül négyet már sikerült megmásznia.
2021-03-21 |
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést adományozta Áder János köztársasági elnök Arany János karnagy, zenetanár, a Tiszántúli Református Egyházkerület zenei igazgatója, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, a Psalterium Hungaricum Kórus alapítója és vezetője.
2021-03-21 |
Így egy újabb tó került az egyesület kezelésébe a horgászok nagy örömére. A rekultivációt követően remélhetőleg, már nyáron birtokba vehetik új területüket a horgászok. A már meglévő tavakban pedig haltelepítést végeztek. Hat tonna háromnyaras pontyot osztottak el a Csorba-tó és Házgyári-tó vizében. A részletekről Juhász Zoltán, a Nagy Borsodi Horgászegyesület alelnöke számol be.
2021-03-19 |
A Debreceni Egyetem Informatikai Kara évek óta szervez szakköröket leginkább középiskolás diákok számára, amelynek célja az informatika népszerűsítése. Az idén online formában tartják meg, és három szakkört indítanak a különböző tudású, felkészültségű tanulók számára. A szakkörök most pénteken kezdődnek és a tanév végéig tartanak.
Dr. Kapi Anikó egyéni ügyvéd fő szakterületei a reklám-és médiajog, szellemi tulajdonjog, adatvédelmi jog, kereskedelmi jog és az infokommunikációs jog. Az IAB influenszer munkacsoportjának új vezetője rádiónknak elmondta, hogy a hiteles véleményvezérek óriási hatással vannak a társadalomra.
2021-03-19 |
Huszonnégy kutyát helyeztek biztonságba Egerben és Miskolcon, miután a rendőrök állatviadal szervezőit fogták el Kistokajban, Egerben és Rakacán. Tiltott állatviadal szervezése és állatkínzás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy kistokaji férfival és három társával szemben.
2021-03-19 |
11. alkalommal rendezte meg az országos teológuskonferenciáját március elején a Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya. A járványhelyzetre való tekintettel a szervezők és a fogadó intézmény, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem vezetése a konferencia online megtartása mellett döntött.
2021-03-19 |
A Future Unicorn Award kitüntetéssel azokat a vállalkozásokat díjazzák, amelyek várhatóan Európa legnagyobb változást hozó, legértékesebb technológiai cégei lehetnek. Az idei nyertes, az Oncompass Medicine daganatos betegek célzott terápiájának kiválasztására fejlesztett új technológiát. Ez a módszer mindössze 20 ezred másodperc alatt rangsorol 405 ráktípusban személyre szabott, célzott terápiás lehetőségeket.
2021-03-18 |
Nemzeti Ünnepünk alkalmából a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését kapta Gergye Zoltán, a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke. Optimista módon már tervezik a húsvéti nyitást, egy bőrműves műhelyfoglalkozást, és május végére a Virágzó Népművészet pályázattal egybekötött fesztivált is.
2021-03-18 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt