Egyre többször jelenik meg a híradásokban az iskolai erőszak. A napokban rádiónk is beszámolt arról, hogy a tanárokat érő erőszakos cselekmények elkerülése végett a tantermi nyitottság programját vezeti be a Debreceni Szakképzési Cetrum. Vajon mennyire jelenthet megoldást az ilyen esetek visszaszorítására, ha a tantermek ajtaján üvegablak van? Ennek kapcsán kérdeztük a jelenségről Dr. Pataky Nóra gyermekpszichológust.
2020-02-21 |
A Magyar Országgyűlés február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját, a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Kossuth Zsuzsanna hősies, önfeláldozó, emberséges cselekedete volt az alapköve a hazai ápolás fejlődésének. Kossuth Lajos Országos Főápolói Hivatalt hozott létre és 1849. április 16-án felkérte legkisebb húgát, Zsuzsannát hogy vegye át a tábori kórházak ápolás felügyeletét. Jelen korunk egészségügyi szakdolgozói a ma Kossuth Zsuzsannái.
2014 óta minden év február 19-én adják át a "Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kiváló Dolgozója Kitüntetés és Jutalomdíj" elismeréseket. Ezúttal is 8 ápolási területen tevékenykedő szakdolgozó évtizedes munkásságát ismerték el.
Idén is négy kategóriában nyújthatnak be pályázatot az érdeklődők, egészen március végéig, és ebben az évben is lehetőséget ad az utófinanszírozásra az alapítvány.
2020-02-20 |
2001 óta segíti a Debreceni Egyetem programja a hallgatókat, hogy a tanulás mellett mentálisan is kapjanak támogatást. Az intézmény Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja egyéni és csoportos tréningeket tart a diákok számára, segíti a fogyatékkal élőket, az utóbbi években pedig a dolgozókat is. Új programjuk az Iránytű, amellyel a pályaválasztás előtt álló középiskolások számára szerveznek beszélgetéseket, és a nagy számú külföldi hallgatókkal is foglalkoznak a közeljövőben.
0:00
0:00
A közelmúltban alakult a Swingbalom elnevezésű zenei formáció Debrecenben. Már a név is sugallja a hangzásvilágot, ugyanis a cimbalom szólóhangszerként jelenik meg a gitár a nagybőgő és dob kíséret mellett. A zenekar képzett muzsikusokból áll, akik célul tűzték ki, hogy a klasszikus zenét sajátos hangszerelésben vigyék közelebb minden korosztályhoz és minél több helyen felléphessenek.
0:00
0:00
2020-02-19 |
A magyar nyelvhez hozzátartozik a beszéd, ennek tisztasága, kiejtésünk helyessége. Évtizedek óta nincs beszédtanítás a hazai iskolarendszerben. Szakemberek szorgalmazzák ugyan, hogy legyen része a tantervnek, de még eddig nem jártak eredménnyel. Ezek a kérdések és a beszélt magyar nyelv torzulásai is szóba kerültek egy a napokban Debrecenben az Újkerti Közösségi Házban rendezett Kazinczy Ferenc szép magyar beszéd versenyen, melyre az általános iskolák felső tagozatos diákjait várták a rendezők.
2020-02-18 |
Február 21-én immár 13. alkalommal lesz Tiszántúli Református Jótékonysági Bál Debrecenben, a Kölcsey Központban. A hazai és határon túli református közösségek kapcsolatát is erősítő társasági eseménynek a kezdetektől központi eleme volt az adakozás. Minden évben egy-egy határon túli magyar, egyházi fenntartásban működő, gyermekekkel foglakozó intézményt támogatnak az érintett egyházkerület javaslata alapján. Idén a székelyudvarhelyi Református Diákotthon Alapítvány a kedvezményezett. A bálon 400 résztvevőre és akár 3-6 millió forint támogatásként felajánlható bevételre számítanak a szervezők. A házigazda Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével, Fekete Károllyal beszélgetettünk.
2020-02-17 |
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmával újra meghirdette diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség. A február 20-áig jelentkező kárpát-medencei középiskolák a pályázaton 300 ezer forintot kaphatnak, attól függően hány fiatallal, milyen távolságra utaznak. Feltétel, hogy legalább egy határon át kell lépni. A programban általában nagyon aktívak a hajdú-bihari intézmények, Debrecen pedig népszerű az anyaországon kívülről érkezők körében.
2020-02-17 |
Megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara és a Most Élsz Egyesület közös kutatás-fejlesztési projektek megvalósítására. A cél az, hogy közös kutatás-fejlesztési projekteket valósítsanak meg az autizmus témájában, az egészségügyi és szociális téren dolgozó szakemberek pedig megismerjék a legújabb módszereket. Az együttműködésnek köszönhetően az autizmussal kapcsolatos újabb kutatási eredmények, diagnosztikai és terápiás eljárások is elérhetővé válhatnak, így a betegséggel küzdők korszerű ismereteken alapuló segítséget kaphatnak.
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt