Az elmúlt hetekben több szakmai fórumnak volt az előadója Lengyelné Pogácsás Mária, a Gyermek és Családjóléti Központ vezetője, aki az ott szerzett tapasztalatokat osztotta meg a rádiónkkal.
2021-10-28 |
A Fatum Nyíregyháza röplabdázói eddig száz százalékos teljesítménnyel kezdték a bajnokságot. Bodovics Hanna a csapat kiváló centere rádiónknak elmondta, novembertől a Bajnokok Ligájában is lesz lehetőségük ütős eredményeket elérni.
0:00
0:00
2021-10-28 |
„Nagyon hosszú időt töltünk együtt a gyerekekkel és a személyiségük megismerése és annak a fejlesztése az elsődleges. Arra törekszünk, hogy ne egy tanár-diák viszonyt érezzenek.” – ezt vallja Téglásiné Nagy Éva, a Jókai Mór Református Általános Iskola tanítónője, akit nemrégen – munkája elismeréseként - Vietórisz József-díjjal tüntetett ki a nyíregyházi önkormányzat.
2021-10-28 |
Virtuális szemüveggel és ajándék fotóval várják az érdeklődőket a nyíregyházi Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytérbe, amely már most nagy sikert arat az iskolások körében. Tanyik Eszter, szakmai vezető elmondta, a Móricz Zsigmond Színház mellett található színháztörténeti tér igazán különleges élményeket tartogat mind a felnőttek, mind a gyermekek számára.
2021-10-27 |
Több mint ötven éve bőrdíszművesként dolgozik a nyíregyházi Kohanecz Sándor, aki már gyermekkorában édesapja nyomdokaiba lépett. A család műhelye 1948 óta töretlenül áll az helyiek szolgálatában. Az elmúlt percekben az elmúlt fél évszázadot eleventette fel rádiónknak a kiváló szakember, akitől megtudhattuk azt is, hogy mi az igazi bőr ismérve.
2021-10-27 |
Az idei év újra a kihívások éve volt a mezőgazdaságban dolgozók számára. Krakkó László növényorvos rádiónknak elmondta, hogy most is nehézségekkel kellett szembe nézniük a gazdáknak. A számítások szerint 30 százalékkal kevesebb termésátlagot tudtak realizálni.
2021-10-21 |
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Iparkamara pályaorientációs tanácsadói előadásokkal, osztályfőnöki órákkal, gyárlátogatásokkal segíti a diákokat abban, hogy a számukra legmegfelelőbb szakmát, pályát választhassák. Szennai Nagy Annamária rádiónknak hangsúlyozta, egyre több diák méretteti meg magát nemzetközi szakmai versenyeken is.
2021-10-21 |
A sajtótájékoztatón Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, nagyon nehéz volt a jelöltek kiválasztása, hiszen sok tehetséges szakember dolgozik a megyében. Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megyei szervezetének elnöke rádiónknak ismertette kik az idei évi jelöltek
0:00
0:00
2021-10-14 |
A nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban még két nagy rendezvény lesz idén. Az eddig megrendezett programok is sikeresek voltak: táncdalénekest, Kossuth díjas mesemondót és kiváló hangulatú telt házas eseményeket szervezett a megbízott igazgató, Cservenák László. A szakember rádiónknak elmondta, év végéig szól a megbízatása, de bízik benne, hogy a későbbiekben is lesz lehetősége Nyíregyházán minőségi programokat szervezni.
2021-10-13 |
Az iskola iránt érdeklődő gyermekek sakk és a boldogságórán vehetnek részt és megismerkedhetnek a robotika képzéssel is - tudtuk meg Diczkóné Untener Mónikától az pedagógusától.
2021-10-12 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt