A program által koordinálják a már elindult adományozási akciókat, és állami forrásokból is hozzájárulnak ahhoz, hogy segítséget kapjon mindenki, aki az életét mentve menekül Ukrajnából.
2022-03-06 |
2019-ben kezdődött, ám a pandémia miatt a félévesre tervezett sorozat 3 évig tartott. A célja az volt, hogy a több mint 200 éves debreceni reformátusság történetére visszatekintve megmutassák a közösség értékeit kulturális és egyéb rendezvények keretében.
0:00
0:00
2022-03-01 |
Azzal a céllal indult a program, hogy bizonyos témákat a templomokon kívül beszélhessenek meg történelmi keresztény egyházak papjaitól, lelkipásztoraitól az emberek. Az ötlet nagyon nagy népserűségnek örvendett, mára egy országos programmá nőtte ki magát, rendszeres találkozókkal, különleges résztvevőkkel és helyszínekkel.
2022-02-24 |
Február 28-án indul a program, a város honlapján és a helyi médiafelületeken találnak információt azok, akik jelentkezni szeretnének a vizsgálatokra.
2022-02-04 |
Az ország más településeihez hasonlóan, az elmúlt esztendő nem volt könnyű a nagy történelmi múlttal rendelkező Ónod számára sem. A Miskolctól mindössze 20 kilométerre fekvő községnek 2021-ben kevesebb pénzből kellett gazdálkodnia, az iparűzési adóból ugyanis jóval csekélyebb bevételük volt.
2022-01-13 |
Miskolcon is egyre több egyetemista érdeklődik a program iránt és szinte minden szakról, tehát már nemcsak bölcsész hallgatók, hanem gépészek, gazdászok és a többi kar hallgatói is jelentkeztek mentornak. Így idén bővült a képzendő mentorok száma így több vidéki iskolába jut el a program. – részletezte az elmúlt év eredményeit Juhász Orchidea a Közösségi Szolgálati Iroda vezetője és a Tanítsunk Magyarországért oktatója.
2022-01-11 |
A társadalmi felzárkózásért felelős tárca 2014-ben indította el az Útravaló programot amelynek egyik eleme, hogy azokat a halmozottan tanuló hátrányos helyzetű fiatalokat támogatják akik a felsőoktatásban tanulnak. Az országos programhoz pályázók között a Miskolc Egyetemről jelentkeztek a legtöbben- hangzott el az erről tartott sajtótájékoztatón.
2021-12-10 |
Az egyik eseményen borkóstolásra is mód nyílt, ahol egy viszonylag fiatal tokaj-hegyaljai pincészet, a Kakas Borászat mutatkozott be.
0:00
0:00
2021-12-07 |
Színes programokkal készül az adventi időszakra a vásárosnaményi Balázs József Könyvtár és Művelődési ház, a Tourinform irodával együttműködve. Lesz például Tabányi István és Szulák Andrea koncert ebben az ünnepi programsorozatban, de igyekeznek több családi programot is szervezni. A kulturális intézmény igazgatója, Iványi Tamás rádiónknak elmondta, szeretnének minden programot megtartani. Az első adventi gyertyagyújtásra november 28-án, vasárnap kerül sor.
2021-11-27 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt