Rekordszámú, 257 tételt neveztek a borászok a Sárospataki Hegyközség idei, immár 21. borversenyére. Jarecsni János, a hegyközség elnöke a Sárospataki Borfesztivál keretében megtartott esemény megnyitóján elmondta: a pataki a térség egyik legjelentősebb borversenyévé nőtte ki magát, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan most is rekordszámú bortétel érkezett
2023-07-18 |
Idén is találkozót szerveztek a Sárospatakon végzett presbiteri népfőiskolások. A Sárospataki Református Teológiai Akadémián elérhető képzésforma egykori diákjai egyfajta továbbképzésként élik meg ezt az eseményt, hiszen a baráti és kötetlen találkozások mellett a református élet szervezésével kapcsolatban és a hitélet erősítését szolgáló előadásokat hallgathatnak meg.
2023-07-14 |
. A tanévzáró istentiszteletet és akadémiai közgyűlést a református templomban tartották meg. Az eseményen Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.
2023-07-07 |
Közel egy hetes egyházzenei és kántorképző tábort szerveztek Sárospatakon a Református Kollégiumban. Bereczki Róbert, a kollégium kórusának vezetője, a tábor szervezője az Európa Rádiónak elmondta: a Tiszáninneni Református Egyházkerület illetékességi területén hirdették meg a tábor, amelyre harmincan jelentkeztek.
2023-07-05 |
Szinte minden előző évi mutatóját felülmúlta a most záródó tanévben a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona. A tanév lezárult, a beiratkozás során minden meghirdetett osztály maximális létszámmal indul szeptembertől és a nyár sem lesz unalmas. Mindezekről Nagy-Baló Csaba, a gimnázium igazgatója beszélt rádiónknak.
2023-07-05 |
A sváb elődök betelepülésére emlékeztek a Józseffalváért Egyesület szervezésében megrendezett juniálison, Sárospatakon. Az egykori önálló Józseffalva ma a város része, de az ott élő és oda kötődő emberek egyesületbe tömörülve, programok szervezésével fejezik ki összetartozásukat, az ősök iránti tiszteletüket.
2023-06-27 |
Megnyílt a "Petőfi és a szabadság pataki oroszlánai" című időszaki kiállítás a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Múzeumában. A tárlat Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezik elsősorban a nagy múltú kollégium szemszögéből idézve fel nemcsak a költő sárospataki látogatásának körülményeid, de Petőfi munkásságának hatásairól is képet kaphatunk
0:00
0:00
2023-05-16 |
Ötven éve, 1973-ban nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának mostanra rekorderré vált kiállítása, amely Tokaj-Hegyalja szőlészei és borászati örökségét mutatja be Sárospatakon.
2023-05-15 |
Továbbra is jelentős az érdeklődés a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának és Általános Iskolájának képzései iránt. Az idei felvételi eredményekről kérdeztük Nagy-Baló Csaba igazgatót, aki arról is beszámolt rádiónknak, hogy miként segíti az intézmény a nehéz sorsú, valamint a náluk tanuló kárpátaljai diákokat.
2023-05-11 |
Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium. Ebből az alkalomból ebben a tanévben több rendezvényt is szerveztek. Ezek egyik legjelentősebb alkalma volt az a gálaműsorral egybekötött ünnepi esemény, amelyen egykori igazgatók, munkatársak, diákok, és az iskola partnerintézményeinek képviselői is szép számmal vettek részt.
2023-04-28 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola