Hollandiai apeldoorni testvériskolájukból érkezett egy négytagú látogatói delegáció Sárospatakra, a Vay Miklós Református Technikumba, Szakképző Iskolába és Diákotthonba. Dr. Téglás Zsolt a vendéglátó intézmény igazgatója a találkozón az Európa Rádiónak elmondta: már régi a kapcsolat a két iskola között. A keresztyén értékrend mellett közös kapcsolódási pont a javarészt hasonló képzési paletta is.
2022-11-10 |
Európai gondozáspolitikák jellemzői és változásai – ezzel a címmel tartott előadást a Kollégiumi esték sorozatban Patyán László a Sárospataki Református Teológiai Akadémia főiskolai docense. Ezen belül főleg az idősgondozás legfontosabb kérdéseit járta körbe az előadó. Patyán László bár korábban óraadóként már részt vett a teológia oktatási tevékenységében, idén szeptembertől már főállású oktatója az intézménynek.
2022-10-20 |
Az intézmény részeként működő Újszászy Kálmán Református Örökség Kutatóintézet szervezésében megvalósult esemény keretében olyan előadókat próbáltak felkérni, akik a lehetőségekhez mérten a legteljesebb képet tudják adni erről a különleges témakörről.
0:00
0:00
2022-10-06 |
Idén a Sárospatak és Olaszliszka közötti folyószakaszt takarította ki versenyen részt vett 5 csapat. A túlnyomórészt műanyag csomagolóanyagok, palackok főleg határokon túlról, javarészt Ukrajnából érkeznek és rakódnak le a Bodrog partján, árterein. A szervezők és a résztvevők közös célja, hogy idővel teljesen hulladékmentessé váljon a folyó.
2022-09-13 |
Nagy-Baló Csaba nyolc éve irányítja a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumát és Általános Iskoláját. Ez idő alatt példátlan fejlődésen ment át az intézmény.
2022-08-26 |
Munkával telik a nyár a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. A felvételi eljárás egy része lezajlott, de még folyik a pótfelvételi, várják a jelentkezőket például az ismét meghirdetett presbiterképzésre is. Ezen kívül javában dolgoznak az intézmény vezetői és dolgozói azon is, hogy a teológia végre megkaphassa az alkalmazott tudományegyetemi rangot.
2022-08-12 |
Először vett részt a Sárospataki Borfesztiválon intézményesített módon a Tokaj-Hegyalja Egyetem.. A sárospataki központú felsőoktatási intézmény egy teljes bizottságnyi embert biztosított a borbírálók közé, a konferencián előadóként szerepelt dr. Horváth Ágnes rektor, az egyetem vezetői pedig a borverseny eredményhirdetésén is szerepet vállaltak.
2022-07-24 |
A Sárospataki Orstromhétvége a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, valamint a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület 2010-óta tartó közös rendezvénye, amelyet minden esztendőben június harmadik hétvégéjén rendeznek meg.
2022-07-22 |
Koncertet adtak a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola tanárai és diákjai a Sárospataki Református Kollégium imatermében. A budapesti, kőbányai intézmény már kilencedik alkalommal szervezett tábort a zempléni városban, amelyen közel félszáz diák vett részt. A tábor és a koncert szervezője, Dudás Eszter a budapesti iskola sárospataki születésű művésztanára.
2022-07-10 |
Búzás László kémia-fizika szakos tanár szerint egy ilyen programsorozat sok olyan lehetőséget biztosít a fiataloknak, amelyeket tanórai keretek között nem tudnak megvalósítani.
2022-07-07 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt