A május végéig tartó akció során rászoruló gyermekek javára gyűjtenek pénzadományt. Most az Avason szerveztek óvodások számára focibajnokságot
2019-05-22 |
Az országban egyedülálló egyetemi oktatás, illetve mentési gyakorlat egyben záróvizsga is azoknak az orvostanhallgatóknak, akik két szemeszteren keresztül, a DEKOM által bevezetett kurzuson tanulták a speciális körülmények közötti orvosi munka ismereteit.
2019-05-22 |
Judit tollából születtek a Maszat mesék, a Hisztimesék, a Panka és Csiribiri sorozat. Rumini című gyermekregénye 2007-ben az év gyermekkönyve lett, és azóta már nyolc kötetes sorozattá bővült. Előadásában arról beszélt a gyerekeknek, hogyan nyílik ki a világ és az élet egy könyvből.
2019-05-22 |
Nagyszabású gálakoncerttel ünnepelte fennállásának 55 éves jubileumát a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola. A nagy múltú intézmény művészeti tanszakos diákjai a miskolci szimfonikusokkal közösen léptek színpadra a Művészetek Házában.
2019-05-22 |
A beruházást egyházkerületi támogatással, pályázati forrásból és adományokból valósította meg a Bódvaszilasi Református Egyházközség.
2019-05-22 |
Mindkét intézményben gyors és magas színvonalú ítélkezés folyt, tavaly több ügyet fejeztek be, mint amennyi beérkezett.
2019-05-22 |
A visszérbetegség Magyarországon igen gyakori. A becslések szerint a harminc-ötven év közöttiek tizedét érinti, míg a hetven felettiek esetében minden második embernél észlelhetőek a tünetei. Visszere egyébként mindenkinek van, hiszen a visszér tulajdonképpen a vénát jelenti. A köznyelvben így helytelenül használjuk „visszeresség” kifejezést a vénák tágulatával járó visszérbetegség jelölésére.
2019-05-21 |
A szezont Antal Mátyás művészeti vezető, karmester és Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető értékelte.
2019-05-21 |
Szerémségben, ami ma Szerbia része, háromezer magyar él, húsz településen. A legnagyobb magyar jelenlét Maradékon van, ahol református közösség is él.
2019-05-21 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt