Javában zajlik és jó ütemben halad az örökösföldi református templom építése. Dr. Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese rádiónknak elmondta: a templom fő falazatának építése már eljutott a végleges magasságig, hamarosan a tetőszerkezet következik. Közben párhuzamosan épül a gyülekezeti ház és a lelkészlakás is. A mintegy 500 millió forintból megvalósuló építkezés várhatóan jövőre fejeződik be.
2019-05-29 |
Turjányi Miklós, a Zempléni Fesztivál fesztiváligazgatója kapta idén a Takács András-díjat, amit Bodrogkeresztúron adtak át a már hagyományos díjátadó ünnepség keretében. Az elismerést 2014-ben alapította a Bor-Vidék Tokaj-Hegyalja Társaság, amelynek elnökét, Molnár Pétert hallják most. Turjányi Miklós arról beszélt, hogy nagyon meglepte az elismerés és bár nem a térség szülötte, beleszeretett Zemplénbe.
2019-05-29 |
A világ csaknem 7,5 milliárd lakója átlagosan 50 kilogramm/fő papírt használ el évente. A legjobb megoldás az lenne, ha tényleg csak a valóban fontos dolgokhoz használnánk a lehető legminimálisabb mennyiségben, és amit lehet, azt újra is hasznosítanánk.
2019-05-28 |
Öt napon át 18 települést érintve 273 kilométert futnak végig Hajdú-Biharban az itt szolgáló hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák. Minden állomáson tartanak megemlékezéseket és bemutatják a honvédséget. A toborzó rendezvényeken a magyar katonák tevékenységeivel, fegyvereivel, felszerelésével is megismerkedhetnek a civilek, akiket arra biztatnak, hogy egy-egy szakaszra csatlakozzanak a megmozduláshoz.
2019-05-28 |
Neves Újhelyiek című sorozatunkban Farkas Andor polgármestert ismerhetik meg, aki sorsfordító években, az első világháború idején irányította Sátoraljaújhely mindennapjait.
2019-05-28 |
Ezzel a címmel jelent meg egy kötet, amelyet Kocziszky György, a Miskolci Egyetem professzora szerkesztett. A szerzővel az Európa Rádió miskolci stúdiójában beszélgettünk arról, hogy vajon létezhet-e etikus közgazdaságtan. A riporter Sike Gábor.
0:00
0:00
2019-05-28 |
Május 18-tól a lengyelországi Zielana Góraban látható a miskolci Hermann Ottó Múzeum „Hungarikum a Matyó Népművészet” című kiállítása. Itt megelevenedik a matyó mítosz, a népviselet, mint jelrendszer, a hímzés, a matyó lakodalom, a paraszti gazdálkodás, de bemutatnak - teljes berendezéssel - egy tiszta szobát is a 40-es évekből. A tárlatról a kiállítás rendezőjét. Viszóczky Ilona etnográfust hallják.
2019-05-28 |
2018-ban az elkobzott, illegálisan forgalomba hozott faanyag mennyisége 20 köbméter, a kirótt birság összege meghaladta az 5 millió forintot.
2019-05-28 |
Lelkész szakszervezet is létrejött száz évvel ezelőtt, a 133 napig tartó Tanácsköztársaság idején. Ennek célja máig homályos, hiszen egyszerre látott el lelkész és egyház - érdekvédelmi feladatokat, és források bizonyítják, hogy a szakszervezet vezetői együttműködtek az állampárttal is. Csűrös András református lelkész, történész a Tanácsköztársaság és a református egyház viszonyát kutatja. Vele beszélgetünk a következő percekben.
2019-05-28 |
Az új felület nagymértékben segíti a betegeket abban, hogy információt szerezzenek betegségükről, az orvosokról, a terápiákról, a szakrendelésekről, illetve tájékozódhatnak a helyszínekről.
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt