A miskolci Bársony János Általános Iskola pedagógusa a 21. század vívmányait használja már évek óta óráin. Mint mondta, ez a díj élete legnagyobb elismerése.
2019-05-24 |
Bábfigurák, ezek megálmodott tervrajzai, a bábu és mozgatójának fotói, képzeletgazdag gyermekrajzok, a nézői tekintetet megörökítő pillanatképek várják a látogatókat a labirintus szerűen kialakított kiállítótérben.
2019-05-24 |
A szépen gondozott kert védett természeti érték, irodalmi, történelmi és szakrális hely. Kazinczy ide álmodta az angolkertet, s meg is tette ehhez a megfelelő előkészületeket.
2019-05-23 |
A tavalyi sikeres kezdeményezés után nem volt kérdés, hogy idén is bringára pattanhat Nyíregyházán a lakosság és tekerhet egészen Tokajig, a Bringa Piknik keretében. Május 25-én 10 órakor indul el a mezőny a Kossuth térről, de már fél 9-től programok várják az érdeklődőket – mondta rádiónknak Pataki Mihály főszervező, a beharangozó sajtótájékoztatón.
2019-05-23 |
A XVII. századfordulón élt református lelkész kötetének hasonmását Oláh Róbert, a Tiszántúli református Egyházkerület Nagykönyvtárának tudományos igazgatóhelyettese szerkesztette.
2019-05-23 |
Az ideihez hasonlóan tizennégy bemutatóval várja a közönséget a következő évadban a Szegedi Nemzeti Színház. Alföldi Róbert Bulgakov-produkciójával kezdődik az új szezon szeptemberben.
2019-05-23 |
Idén is megtartják a Ráday utcában a zsoltáros menetet, amikor a sétálóutcában több százan énekelnek fáklyákkal a kezükben református zsoltárokat, dicséreteket. A menetet Szenn Péter, a horvátországi magyar reformátusok püspöke vezeti majd.
2019-05-23 |
A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumban negyed százada működik a Pro Alma Matre Alapítvány, amely az oktató nevelő munkát és az iskola kulturális tevékenységét segíti. A negyed század alatt nagyot változott a világ, de az alapítvány ma is igyekszik ellátni a feladatát, támogatni, segíteni a tehetséges vagy éppen rászoruló diákokat. Az alapítvány kuratóriumának elnökével Jászter Beáta beszélget.
2019-05-23 |
A munkáltatók és a munkavállalók közötti összhang megtalálása. Ez a célja annak a képzésnek, amelyet a B-A-Z Megyei önkormányzat indított a megyei paktum keretében. Bánkúti Eszter projektmenedzserrel Sike Gábor beszélgetett.
2019-05-23 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt