A Kazinczy Múzeum hagyományos, Márciusi Ifjak sétája elnevezésű eseménye, amelyen végigjárják a pesti forradalom ikonikus helyeit, bent a múzeumban várta az érdeklődőket. A közönség szerint különleges hangulata volt az eseménynek, melyen a Latabár Teátrum játszotta újra a magyar történelem egyik legszebb napjának eseményeit.
2023-03-18 |
Mihálka György nyíregyházi festőművész grandiózus kiállítása már megtekinthető a belvárosi bevásárlóközpontban, ahol két hónapnyi munka után lett kész az alkotás.
2023-03-17 |
Idén másodszor hirdették meg a pályázatot, amivel keresik az intézmények arcait, hangadóit, akik a következő egy évben az internetes felületeken és a kisebb-nagyobb rendezvényeken képviselik majd szakmájukat, iskolájukat, a centrumot. Március 20-áig legfeljebb egy perces bemutatkozó kis videókkal lehet jelentkezni, minden iskolából 1-1 diák nagykövetet választanak.
2023-03-17 |
Tavaly ősszel a város számos pontján ültettek el virágokat. A tavaszi virágkompozíció árvácskából, nárciszból, tulipánból és gyöngyikéből fog állni.
2023-03-17 |
Egy különleges programra, ezúttal egy előadásra várja az érdeklődő párokat, házaspárokat a Nyíregyháza-városi Református Egyházközség májusban.
2023-03-17 |
Modellből lett gyógytornász Békés Tímea, akinek a munkáját Dizseri-díjjal ismerték el a közelmúltban. A református Bethesda Gyermekkórház munkatársa azt mondja: élete legjobb döntése volt a váltás.
2023-03-17 |
Az elmúlt év decemberének végén már 26. alkalommal vághattak neki a túrázók az országosan is az egyik legjelentősebb, a két vármegyeszékhelyt – Miskolcot és Egert – a Bükk-hegységen keresztül összekötő teljesítménytúrának, a TORTÚRA 65-nek. Minden eddiginél többen neveztek a megmérettetésre, több mint 500 versenyző állt rajthoz. 
2023-03-17 |
Három éve alakult meg az Újhelyi Múzeumbarát Kör azzal a céllal, hogy segíti, támogatja, népszerűsíti a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum munkáját. Az elmúlt évek tapasztalatáról, nehézségeiről, az új tervekről, a kör elnökét, Dankó Alízt kérdeztük.
2023-03-17 |
A Görögtűz Szeretetszolgálat több mint száz idősnek segít napi szinten a házigondozásban és közel ezerötszáz helyre szállít ételt Nyíregyházán. A Szeretetszolgálat Tagintézményvezetője Dr. Ludescher Gabriella kiemelte, kiváló munkaközösségnek lehet a vezetője.
2023-03-17 |
Rádiónk alkotó közössége kapta idén Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának sajtódíját március 15-én, a Magyar Sajtó Napján – az elismerést a szerkesztőség tagjai nevében Sike Gábor ügyvezető-főszerkesztő és Kojsza Péter főszerkesztő-helyettes vette át Veres Páltól, Miskolc polgármesterétől.
2023-03-16 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt