Abszolút első helyezést ért el a miskolci előadóművész-dalszerző, Barta Ildikó Találkozások című dala az olaszországi On The Music Waves nemzetközi dalversenyen, amelyen 24 ország előadóművészei és dalszerzői képviseltették magukat. A nemzetközi sikerről beszélgetünk a nyertessel.
2023-03-08 |
Idén tízéves a népszerű programsorozat, melynek kiemelkedő rendezvénye a május 1-ei Fitt Város program lesz- nyilatkozta rádiónknak Hornyák Enikő sportreferens.
2023-03-08 |
Személyesen, telefonon és online is, tehát minden módon igyekeznek megtalálni és értékeinket elvenni azok, akik úgy gondolják, becsületes munkával nem tudnának megélni. Felgyorsult az adatlopás az utóbbi időben, amelynek ugyancsak egyetlen célja van: valahogyan kicsalni, ellopni értékeinket. Dr. Kovács Attila alezredessel, a megyei kapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetőjével beszélgetünk.
2023-03-08 |
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a DVSC labdarúgó egyesület duális képzést indít, melyre a sportközgazdász mesterszakos hallgatók jelentkezését várják. A cél, hogy a gyakorlatban is alkalmazhassák az egyetemen elsajátított legújabb gazdasági módszereket és technikákat. A 2 éves, gyakorlatorientált képzés az őszi szemeszterben kezdődik, így már áprilisban jelentkezhetnek az érintettek.
Eltelt hat év, ez pedig azt jelenti, hogy a református egyházközségekben ismét presbiterválasztások várnak a gyülekezetekre. Szász Győző, a Nyíregyháza-városi Református Egyházközség egyik presbitere. Hogyan talált rá az Úr? Hogyan lett presbiter? És egyáltalán, mi a presbiterek feladata a gyülekezetekben? – erről is kérdezzük a 6 évvel ezelőtt megválasztott presbitert .
2023-03-08 |
A pápa találkozik majd nem csak a katolikus egyház helyi vezetőivel, de más egyházak püspökeivel is. De vajon miért jön Ferenc pápa hazánkba? Máté-Tóth Andrással beszélgetünk.
2023-03-08 |
Egy több mint kétezer éves kelta lándzsahegyet fogott ki mágneshorgászattal a Dunából Takács Gábor, a különleges fogás ma már megtisztítva, restaurálva a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban látható. De hogy mi az a mágneshorgászat?
2023-03-08 |
A Szimbiózis Alapítvány egy nyertes pályázatnak köszönhetően a személyi asszisztencia lehetőségét hozza el a miskolci fogyatékossággal élőknek. Tíz hónapon keresztül 16 főnek lesz lehetősége erre az egészen egyedi támogatásra. A fogyatékossággal élő személy a személyi asszisztenciával nem (kizárólagosan) ápolási segítséget vesz igénybe, hanem az alapítvány finanszírozásában egy olyan szolgáltatáshoz jut hozzá, mely által életminősége magasabb szintet érhet el.
2023-03-08 |
Élményprogramokkal, közösségi eseményekkel mutatkozott be a Miskolci Egyetem az idei Kocsonyafesztiválon. Az Uni-Menü kínálatában, az Almássy-kúria földszintjén kialakított bázison, többek között olyan különlegességek között válogathattak a látogatók, mint a karrierelemzés és -tanácsadás, az űrkutatáshoz és kódfejtéshez kapcsolódó bemutatók, robotprogramozás, ásványsimogató, jogi és egészségügyi ismereteket kínáló programok.
2023-03-08 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola