Ide azok fordulhatnak, akik valamilyen bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés áldozatai. Természetes, ha ilyenkor fizikai vagy lelki problémák jelentkeznek, és előfordulhatnak anyagi nehézségek is. Az Áldozatsegítő Szolgálat ilyen esetben közvetlenül vagy közvetett módon is tud segítséget nyújtani.
2023-01-15 |
A felvételi határidő közeledtével elkezdődött a beiskolázási hajrá a Debreceni Szakképzési Centrumban. 2000-2100 diák kerülhet be szeptembertől 9. év-folyamra a 11tagintézménybe, melyek közül a legtöbb, az általános iskolai eredmények alapján veszi fel a fiatalokat, de két helyre szükséges a központi írásbeli vizsga teljesítése. A legfontosabb tudnivalókról Szilágyi Sándor, a DSZC főigazgatója tájékoztatott.
2023-01-13 |
10 év után megszűnhet a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete, mivel nem tudják finanszírozni működésüket. Balogh Ernő vezető elmondása szerint a legnehezebb év van maguk mögött. Tavasszal elveszítették édesanyjukat, fő állatgondozójukat, aki az egyesület és a fenntartott állatmenhely alappillére volt.
2023-01-12 |
Rácz Imrével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szabolcs megyei elnökével beszélgettünk.
2023-01-12 |
A társadalmilag hasznos robotok kutató-fejlesztő közössége a ROBOCUP, amelynek 15 éve tagja a nyíregyházi csapat. Bár a foci kereteit használják fel elsősorban a fejlesztésekhez, mára már bővült a paletta. Színházi jelenetet is képesek végezni és menekítő tevékenységet is tudnak szimulálni a felnőttek és a gyerekek által épített robotok. Simon Béláné dr. PhD. Balogh Ágnessel a RoboCupJunior magyar képviselőjével beszélgettünk.
2023-01-12 |
Az Európában tapasztalható nehéz gazdasági helyzet, valamint az elszabaduló energiaárak hatására a sárospataki önkormányzat takarékosra szabta ugyan a gazdálkodását, ellenben nem kényszerül drasztikus, például intézmények ideiglenes bezárását eredményező intézkedésre.
2023-01-12 |
Emelkedtek a bérlet és a jegyárak, viszont új díjtermékeket is bevezetett a közlekedési vállalat. A jelentős áremelkedést a jelenlegi gazdasági helyzet okozta.
2023-01-12 |
Négy tanszéken, 21 hangszeres és elméleti szakirányú képzést nyújt a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti kara. A felvételi jelentkezés határideje február 15-e-erre is felhiívja a figyelmet a kar dékánja, Papp Sándor.
0:00
0:00
2023-01-12 |
Ma már elképzelhetetlen, hogy ha kinyitjuk a csapot ne folyjék a víz, vagy amikor felkapcsoljuk a villanyt ne legyen fény. Egy fiatal pár azonban úgy gondolta próbát tesz, és mindezeket megteremti magának egy hegyi házban. A házaspár Olaszfára költözött és hónapok alatt alakították ki, hogy víz és villany legyen a házban, amelyben élnek.
2023-01-12 |
XVI. Benedek pápa emberivé tette a pápaságot azzal, hogy lemondott - mondja a december 31-én elhunyt egykori pápáról Máté-Tóth András valláskutató, az MTA doktora.
2023-01-12 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola