A Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. Vízkereszt után, január 6-tól idén is elkezdte a fenyőfák begyűjtését. A munkatársak a városközpontban és a lakótelepeken napi gyakorisággal, külön járatokkal szállítják el a kidobott fákat, a kertes házas övezetekben pedig a lakossági vegyeshulladék gyűjtésének napján viszik el a kukák mellé kihelyezett fákat.
2023-01-12 |
1823-ban született gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakja. Kivételes politikai tehetségnek, a szabadság szerelmesének, művelt, nagyvonalú, megfontolt államférfinak tartják a történészek. Több szállal is kötődik Sátoraljaújhelyhez. Az újhelyi piaristáknál tanult, a szabadságharc előtt Zemplén vármegye követe majd főispánja volt, 1861-től Sátoraljaújhely követeként tevékenykedett az országgyűlésben.
2023-01-12 |
A Szólj be a papnak!” - rendezvénysorozat 5 éves volt 2022-ben. A reformáció 500 éves jubileumával egy időben indult és az az elképzelés mozgatta. mely szerint az egyházi témák, a hit nagy kérdései kivesztek a hétköznapi életből.
2023-01-12 |
A karbantartás mellett január 20-22. között lesznek a szárazlábas túrák, amikor az érdeklődők idegenvezető kíséretében járhatják be a fürdő barlangrendszerét és a víz nélküli medencéket.
2023-01-12 |
Rubóczki Béla ikonfestőművész és restaurátor gyakorló görög katolikusként már kora gyermekkorában megérintették az ikonok. Felnőttként közelebb került a művészethez, először még csak az ikonok művészi értéke ragadta meg, később erős indíttatást érzett arra, hogy kipróbálja magát ikonfestőként. Alkotásai szabolcs megye számos templomában megtalálhatók.
0:00
0:00
2023-01-11 |
Szeptember óta Nyíregyházán is részt vehetnek a fiatalok a Mathias Corvinus Kollégium képzéseiben, itt is megkezdődött az oktatás, de hivatalosan csak néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy immár a keleti országrész is bekapcsolódott az egyébként több mint 20 éve működő szervezet munkájába. Az első hivatalos eseményen kértük mikrofon elé Dr. Szalai Zoltánt az MCC országos szervezetének főigazgatóját.
2023-01-11 |
A társasházas övezetekben a hulladékgyűjtő-szigetekre bármikor, a családi házas övezetekben pedig a biohulladék szállításának napján tegyük ki a fenyőfánkat karácsony után. Aki személyesen beviszi a karácsonyfáját a hulladékudvarba , az utalványt kaphat és értékes ajándékokat is nyerhet– hívja fel a figyelmet Csépke Hajnal Tünde, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft PR-referense.
2023-01-11 |
Eltűnhetnek a téli hidegrekordok, téli melegrekord viszont egyre több lehet Magyarországon. Tavaly karácsonykor és utána is több napig tartó kiegyenlített, az évszakra nem jellemző magas hőmérséklet (13-17 Celsius fok)volt, ami az élővilágot, így a rovarok világát is aktív mozgásra sarkalta.
0:00
0:00
2023-01-11 |
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, annak 11 tagegyháza és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén is megrendezi az Ökumenikus Imahetet január 15-e és 22-e között.
2023-01-11 |
2022-ben több mint 40 000 esetben intézkedtek a szervezet munkatársai. A szolgálati intézkedések hatékonyságának és minőségének javítása érdekében átszervezték a járőrszolgálat formáját, vagyis megszüntették az egyes szervezeti egységeken belül a tevékenységi átfedéseket. A következő percekben Vincze Csaba igazgatóval beszélgetünk az elmúlt év történéseiről, illetve az idei tervekről.
2023-01-11 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt