Dr. Vajda Ildikó, intézetigazgató büszke arra, hogy Majoros Regina negyedéves hallgató az időskorúakról mozgáskultúrájáról készített egy átfogó dolgozatot.
2022-01-22 |
Komoly gyógyszertechnológiai fejlesztések történtek a Debreceni Egyetem Gyógyszertudományi Karán egy pályázatnak köszönhetően. A projekt 2016-ban kezdődött, és most fejeződött be, amelynek során 944 millió Ft értékben 10 nagyértékű gépet vásároltak. Emellett kutatási együttműködéseket kötött az intézmény, ezzel a kutatást és az oktatást jelentős mértékben tudták fejleszteni.
A felvételizőknek a véglegesítést követően legkésőbb február 20-án éjfélig hitelesíteniük kell jelentkezésüket Ügyfélkapun keresztül, vagy az E-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával. Ingyenesen három, összesen pedig hat képzésre lehet jelentkezni, és megjelölhető mind a hat képzés állami ösztöndíjas és önköltséges formája is. A Miskolci Egyetemen számos új képzésre várják a jelentkezőket.
2022-01-22 |
Részvételi napokat hirdetett Miskolc Önkormányzata és a vele együttműködésre lépett civil közösségek január 15 - 22. között, hogy a nagyközönség megismerkedhessen a miskolci kisközösségekkel. Azért is fontos ez a programsorozat, hisz erre épül egy jövőbeli terv, mely szerint Részvételi pontok alakulnak városszerte.
2022-01-22 |
Kamarakiállítás nyílik január 21-én a Kállay Gyűjteményben „Levelek a miniszterelnöktől" címmel, A magyar kultúra napja és Kállay Miklós miniszterelnök születésének 135. évfordulója alkalmából rendezett tárlat február 4-ig tekinthető meg. Az egykori kormányfő különleges levelezéseiről dr. Holmár Zoltán, a Kállay Gyűjtemény muzeológusa beszélt rádiónknak.
2022-01-22 |
A Magyar Természetjárószövetség éves összehasonlitásából kiderül: tavaly minden eddiginél többen, összesen 31 460-an vágtak bele a Kéktúrába A több mint 1100 km hosszú túrautvonalat éves összehasonlításban tavaly 50%-kal többen, vagyis 584-en teljesítették.
2022-01-22 |
A Népi Építészeti Program keretében újabb támogatásikérelem-benyújtási lehetőséget hirdet a Teleki László Alapítvány január 19-i kezdettel. Azok a szervezetek vagy magánszemélyek igényelhetnek támogatást, akik népi építészeti értéket képviselő, egyedi (műemlék, nyilvántartott műemléki érték, helyi védelem) vagy területi védelem alatt álló ingatlan tulajdonosai.
2022-01-22 |
A Magyar Kultúra Lovagja, Dr. Vraukóné Lukács Ilona már gimnáziumi évei alatt megismerkedett a levéltári és a könyvtári munka alapjaival, majd a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítványban vállalt aktív szerepet, melyben rengeteg örömét lelte.
2022-01-22 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola