A tavalyi évben három pályázati kampányt indított a Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási igazgatósága. Összesen 111 darab lakást hirdettek meg, melyre közel háromezer pályázat érkezett be. Ez a program 2022-ben is folytatódik.
2022-01-28 |
Megjelent a sátoraljaújhelyi cserkészet 1921-1948 közötti történetét bemutató könyv. A cserkészmozgalom, alapítását követően hamar eljutott Magyarországra. Sátoraljaújhelyen az említett időszakban négy csapat is működött, mely fontos sejtje volt az országos szervezetnek.
2022-01-28 |
Ady Endre, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője 1919. január 27-én hunyt el. Az évfordulón, mutatták be Herczeg Ákos tanulmánykötetét „Visszatérés a nyelvbe” címmel a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.
0:00
0:00
2022-01-28 |
A málenkij robot mártírjaira emlékeztek január 23-án Diósgyőrben, ahonnan 1945-ben mintegy 400 embert hurcoltak el.
2022-01-27 |
Most állami támogatásból ezt egészítik ki a belső tér renoválásával. Az alig ezres lélekszámú hajdú-bihari település református gyülekezetének pályázati források felhasználásával időközben más korszerűsítéseket is sikerült elvégeznie.
2022-01-27 |
A dokumentumot a felsőoktatási intézmény rektora, valamint az érintett polgármesterek ünnepélyes keretek között írták alá Sárospatakon, az egyetem dísztermében.
2022-01-27 |
A különleges ókori leletek Déri Frigyes gyűjteményével érkeztek a múzeumba 1925-ben. Az egyik szarkofág az elmúlt esztendőben ismét elköltözött az intézményből, hogy a fővárosban a Szépművészeti Múzeumban nyílt „Amenhotep és kora” című nagyszabású kiállítást gazdagítsa. Három és fél hónap után az egyiptomi koporsó visszatért Debrecenbe így lakója a 3400 éves múmia ismét a nyughelyére került.
2022-01-27 |
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, az önkormányzat, valamint a Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft közreműködésével jelentős, a XXI. század kihívásának megfelelő fejlesztések kezdődtek el a Hortobágyon.
2022-01-27 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt