Nyíregyházán három éve van lehetősége a gyermekeknek ellátogatni a Vasutas Művelődési ház NépmesePontjára, ahol számos mesei élményelemmel várják a legkisebbeket és tanulókat is. A Hetedhét Mesevilág NépmesePonton egy különleges mesevonaton is utazhatnak az érdeklődők. Kácsor-Ignácz Gabriella intézményvezetőt hallják.
2021-06-01 |
130 évvel ezelőtt született Karácsony Sándor pedagógiai, filozófiai író, a Debreceni Tisza István Tudományegyetem professzora, a Debreceni Református Gimnázium egykori diákja, akinek kéziratos és könyvhagyatéka a család adományaként a Református Kollégium Nagykönyvtárába került május 28-án. Győri János gyűjteményi igazgatóval beszélgettünk.
2021-06-01 |
Számtalan színvonalas szolgáltatás várja majd a fürdőzni vágyókat. Az országban egyedülálló módon sárkányok hátán vagy víz alatti világba utazhatunk a virtuális csúszdán, amelynek különlegessége, hogy egy VR szemüveget használva fogunk bele a virtuális utazásba. Ezenkívül saját cukrászdája is lesz az élménykomplexumnak. Egy nyereményjátékot is hirdettek, aminek a nyertesei június 11-én, a "premiert" megelőző napon léphetnek majd be elsőként az élményfürdőbe – mondta el Németh Judit a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.
2021-06-01 |
Magyarországon több mint 3000 hektáron termelnek dohányt, a területek 80%-a Szabolcsban van. A tavalyi gyengébb termés után idén bizakodnak a gazdálkodók. A hazai dohánytermelőket a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége fogja össze. Új elnökük szeretné elérni, hogy ne csökkenjen tovább a hazai dohánytermelés. A részletekről Kenyeres Sándort, a MADOSZ új elnökét kérdeztük.
2021-06-01 |
Növekszik a világgazdaság erősödésébe vetett bizalom – mutatja az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants – Okleveles Könyvvizsgálók és Mérlegképes Könyvelők Egyesülete) globális szervezet magyar szakemberek bevonásával készült legújabb gazdasági felmérése. Legyen szó akár a megrendelések, akár a foglalkoztatás, akár a beruházások volumenéről, a várakozások szerint az év végére a gazdaság visszatérhet a Covid-járványt megelőző szintre. Mindezek mellett azonban növekednek az inflációval kapcsolatos aggodalmak és a gazdasági környezet továbbra is bizonytalan.
2021-05-31 |
A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálata harminc évvel ezelőtt alakult meg. Legfontosabb feladatuknak tekintik az egészségnevelést a fiatalok körében, programokkal, előadásokkal hívják fel a figyelmet a betegség korai felismerésére és az önvizsgálat jelentőségére, továbbá szűrések szerveznek a lakosság körében. A betegeket és hozzátartozóikat szakmai, jogi és lelki segítségnyújtással támogatják, rehabilitációjukat pedig klubfoglalkozások keretében segítik. Virág Judit a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezetének elnöke a vendégünk.
2021-05-30 |
Folyamatosan fejlődik Nyíregyháza-Jósaváros városrész, ahol az elmúlt időszakban is több olyan beruházás valósult meg, amely az ott élők mindennapjait teszi komfortosabbá és élhetőbbé. Nagy Szabina a Gyermekekért, a Fiatalokért és a Családokért Közhasznú egyesület elnöke rádiónknak azt is elárulta, milyen programokkal készülnek gyermeknapra és nyárra, hiszen egyre több olyan eseményt igyekeznek életre hívni, amelyben fő szerepet kapja az érzékenyítés, az egészséges életmód és a szemléletformálás.
2021-05-30 |
A tanodában azonban nem csak korrepteálnak, lelkészek is foglalkoznak a gyerekekkel és például lelkesítő klub néven önismereti foglalkozásokat is tartanak nekik. A részletekről Krakkó Károly, a Hódos Tanoda szakmai vezetője számolt be.
2021-05-30 |
Foglalkozunk a középiskolásokkal, hiszen ők jelentik az utánpótlást az egyetem számára, és foglalkozunk a térség gazdasági szereplőinek – köztük a Nemzeti Oltóanyaggyár, Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyár, illetve a MOL – humánerőforrás-igényeivel, így a vegyésztechnikusok képzésével is. Ennek a közös gondolkodásnak a mérföldköve a szerződésaláírás – hangsúlyozta Pintér Ákos általános rektor-helyettes.
Az elmúlt európai uniós ciklus, a 2014-2020-as időszak egyik kiemelten támogatott területe volt Hajdú-Biharban a munkahely teremtés, munkahely megőrzés. A megyei önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből több mint 1,2 milliárd forintos projektet valósíthatott meg a foglalkoztatási együttműködés fejlesztésére.
2021-05-30 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt