Tavaly új piaci területek bevonásával – például a teherszállítással, vagy gépek parkoltatásával, karbantartásával – igyekeztek talpon maradni. Most a pandémia visszahúzódásának köszönhetően újra indulhat a személyforgalom is a reptéren. Hétvégén felszáll az első menetrend szerinti járat, a nyári főszezonban több népszerű külföldi városba is el lehet jutni repülővel a cívisvárosból, és bár a charterkínálat elég szűk és bizonytalan, egy nyaralójárat is beindul a tervek szerint. 
2021-06-06 |
Az esemény elnevezése kifejezi annak a kettősségét, hogy a pandémia következtében egy csonka évadot zárhat le a bábszínház, és ezzel együtt megnyitja a nyári játékai sorát. Ezen a napon elbúcsúzik a társulat az online évadtól és benépesítik az Emlékkertet sok-sok bohóccal, zsonglőrrel, bábbal, varázslattal, muzsikával és játékkal. Júliusban pihennek a művészek, de augusztusban már évadnyitót terveznek és a hazai és nemzetközi vásári bábhősök találkozóját.
2021-06-06 |
A Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete (HEKS) és a Magyarországi Református Egyház (MRE) közös inklúziós programjának munkatársai református általános iskolák jelentkezését várják a 2021-2024 közötti időszakra.
2021-06-04 |
A konténerből kialakított, hajó alakú szerkezet arra szolgál, hogy a gyermekeknek játékos és szórakoztató módon mutassa be a vízpartokról, árterekről, élővizekből, árokpartokról összegyűjtött műanyag hulladék újra felhasználását. Erre egy sikeres pályázat révén nyílt lehetőség. A programról először Tamás Zsolt projektvezetőt hallják
2021-06-04 |
Idén is nagyon népszerű a diákmunka -mondta rádiónknak Baráth Zsolt az egyik nyíregyházi munkaerőközvetítő cég vezetője. A szakember beszélt arról is, hogy a diákok nyáron leginkább a strandi munkaköröket részesítik előnyben, de szívesen vállalnak konzervgyárban is munkát. A jelenlegi tapasztalat azt mutatja, hogy sem a cégek sem a munkaerőközvetítők nem kérnek védettségi igazolványt a munkavállaláshoz.
2021-06-04 |
Még nincs pánik az építőiparban alapanyaghiány miatt. Ha a folyamatok így maradnának, még lehetne kezelni, ám jelenleg úgy tűnik, hogy a tendenciák nem ebbe az irányba mutatnak – mondta el rádiónknak Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.
2021-06-04 |
A debreceni Zsuzsi Erdei Vasút 1882 nyarán indult útjára először, akkor még Nyírmártonfalváig közlekedett és elsősorban gazdasági szerepe volt. Az útvonal hossza és a működés jellege az évtizedek során megváltozott és napjainkban már a családok, turisták kedvelt kiránduló erdei kisvasútja.
0:00
0:00
2021-06-04 |
A több, mint 50 miskolci pékárut forgalmazó boltban nyilván másképpen változnak majd az árak. Sok alapanyag, többek közt a liszt ára is emelkedett már idén, és ezt kell a miskolci sütödéknek beépíteni a kenyér árába.
2021-06-04 |
Ritka meteoritok, virtuális valóság, a Nap megfigyelésére alkalmas teleszkóp is lesz az épülő Bükki Csillagdában a borsodi Répáshután. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság beruházása jó ütemben halad, erről tájékoztatták a sajtó képviselőit a projektgazdák.
2021-06-04 |
A rendelkezésre álló adatok alapján a megyében 2020-ban az előző évhez képest 7,7 %-kal tovább csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. A hazánkban kihirdetett különleges jogrend következtében a rendőrség részére a korábbinál több és más jellegű feladat jelentkezett. A napi szolgálati teendők kiegészültek a hatósági házi karanténkötelezettség végrehajtásának, az üzletek nyitvatartásának, a maszk helyes használatának, majd a kijárási tilalom betartásának ellenőrzésével. Gyurosovics József rendőr dandártábornokot hallják.
2021-06-04 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt