Mindkét eseményen játékgyűjtést is tartottak, az összegyűlt adományokat óvodáknak és rászoruló családoknak ajánlják fel. Karacs Rita, a szervezet kuratóriumi elnöke elmondta, a munka nem állt meg, hamarosan világrekord kísérletre készülnek, de folytatódnak a megszokott rendezvények is.
2021-09-21 |
Az egyesület célja, hogy olyan gyermekes családoknak nyújtsanak segítséget, akik a szegénységgel és/vagy betegséggel küzdenek. Idén a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Civil Közösségeiért Díjat adományozott a Zsófi-ReményVár Egyesület részére.
0:00
0:00
2021-09-21 |
A hétfőn átadott jármű nagy segítség lesz a szervezet számára a mindennapokban, hiszen ezzel szállítják majd a sérült gyermekeket az iskolába, valamint az idősotthon lakóit az esetleges orvosi vizsgálatokra. Először Brahó Zsuzsannát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Csoport vezetőjét hallhatják, majd Baloghné Turú Mártát, a miskolci MBM Kft. marketingvezetőjét.
2021-09-10 |
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai jóvátételi program keretében konzerveket gyűjtöttek, a női fogvatartottak pedig ajándéktárgyakat készítettek a Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett Hajléktalanokat Gondozó Központ lakóinak.
0:00
0:00
2021-09-03 |
Röviden ezek a számok jellemezték az idei Zempléni Fesztivált. Sikeres volt a szervezők jótékonysági akciója is, ugyanis a kiemelkedő jegybevételnek és a külön szervezett adománygyűjtési akciónak köszönhetően közel 10 millió forinttal tudták támogatni azt, hogy a térségi ellátást szervező Segíts Élni Alapítvány megvásárolhassa azt az új koraszülött-újszülött mentőjárművet, amely jelentősen javítja majd az ellátás biztonságát. A régió legjelentősebb kulturális eseménye idén is komoly érdeklődés mellett zajlott le és csakúgy mint eddig mindig, az idegenforgalomra is komoly hatással volt
2021-08-24 |
Az egyik adományozó debreceni olasz focisuli az utánpótlás nevelés és a sportrendezvények mellett a karitatív tevékenységre is nagy figyelmet fordít - hangsúlyozta Hegedűs Gábor a DHSE Olasz Focisuli vezetője.
2021-08-18 |
A  Várva Várt Alapítvány célja az, hogy minden megfogant magzat várva várt személyként születhessen meg és  szerethető családban nőhessen fel. A civil szervezet miskolci irodája jelentős összegű és mennyiségű adományt kapott egy  jelenleg Németországban élő miskolci kötődésű magánszemélytől. Összeállításunkban elsőként Polonkainé Valcsev Ivanov Éva koordinátorral beszélgetünk és itt lesz velünk az adományozó is.
2021-08-14 |
A fesztivál már a korábbi években is sok nemes célt segített a zempléni, tokaj-hegyaljai térségben és ezt a hagyományt most egy kiemelkedően fontos ügy támogatásával szeretné tovább folytatni.
2021-08-07 |
Tízezer kiló almával segíti Mátészalka, Nyírbátor és Vásárosnamény rászoruló családjait a Mátészalkaleaks csoport tagjai. Egy áruházlánc pályázatán, a vásárlók szavazataival nyertek négyszázezer forint támogatást, amelyből megvásárolhatják az almát. Sőt, a gyümölcsöt a csoport tagjai és segítőik szedik majd le. A részletekről elsőként Lintényi Leventét, a Mátészalkaleaks közösségszervezőjét hallják.
2021-07-31 |
A járványügyi szabályokat figyelembe véve napközis és ottalvós kirándulásokon is részt vehetnek a gyermekek, akik számára teljesen díjmentesek a több napos táborok. A szervezet 4,8 millió forintot szeretne összegyűjteni, amely 100 rászoruló gyermek táboroztatását tenné lehetővé. Az adománygyűjtéshez a 1358-as adományvonal hívásával vagy az adomany.jobbadni.hu oldalon online bankkártyás fizetéssel lehet csatlakozni.
2021-07-17 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt