A Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Központ a most zárult közös pályázatban a klinikailag nem, vagy csak részben megoldott problémákra keresett molekuláris magyarázatokat.
Következetesen, folyamatosan támogatja kiemelkedő tudású, elkötelezett hallgatóit a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, ami "Akkreditált kiváló tehetségpont"-ként szerepel a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének országos nyilvántartásában.
2021-11-28 |
Elérkezik advent első vasárnapja, kezdetét veszi a karácsony előtti Krisztus-várás időszaka. Fontos, hogy ne csak külsőségekben, ne csak fizikai életünkben készülődjünk az ünnepre, hanem lelkünket is áthangoljuk, megtisztítsuk, megerősítsük. Különös jelentőséget kap ez 2021 adventjén, a járvány 4. hullámában.
2021-11-27 |
A Kistemplomi Advent koncertsorozat minden adventi hétvégére igényes szórakozást kínál a muzsika kedvelőinek Debrecenben. A zenei programot 2018 óta rendezik, kivéve a tavalyi, járvánnyal terhelt időszakot, ez egyébként most is módosíthatja a rendezvényt, amelyet mindig az aktuális egészségügyi szabályok betartásával látogathatnak az érdeklődők. Négy különleges hangversenyre várják a közönséget.
0:00
0:00
2021-11-25 |
Idén viszont – a biztonsági óvintézkedések betartása mellett - ismét felcsendül a muzsika a történelmi falak között. Az adventi koncertek első alkalma december 6-án lesz. A Nagytemplom emellett más kulturális rendezvényekkel is készül az ünnepre.
2021-11-25 |
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Debrecennel és Miskolccal, illetve a Debreceni és a Miskolci Egyetemmel közösen szervezi meg a 2024-es Európai Egyetemi Játékokat, amely óriási sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el.
2021-11-25 |
Győri L. János irodalomtörténész, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményeinek igazgatója, és unokahúga, Győri Katalin közösen írták a Menekülők című történelmi drámát, amellyel 2017-ben megnyerték a reformáció 500. évfordulójára kiírt „Akikre nem volt méltó e világ” című pályázatot.
2021-11-23 |
Az Adventi Kézműves Vásár Debrecenben a Karácsonyi ünnepet megelőző négy hétvégén a város főtere mellett, fedett helyen, bemutatókkal várja az érdeklődő vásárlókat. Az itt jelen lévő- népi hagyományainkat éltető- alkotók értéket és egyediséget kínálnak, akár névre szóló ajándékot is készítenek megrendelésre
2021-11-21 |
Az Egyháztáji vásár áprilisban új helyszínre költözött Debrecenben. A Magyar Református Szeretetszolgálat a Hajdúság Éléskamrája csoporttal együttműködve egy régi hagyományt élesztett fel. A cél mindig is az volt, hogy az egyházhoz kötődő kistermelők közvetlenül eljuthassanak vásárlóikhoz.
2021-11-21 |
A szervezet 2006 óta az ünnepek közeledtével minden évben arra kéri az ország lakosságát, hogy gondoljanak a rászoruló emberekre, családokra, áruházi vásárlásaik során. Az elmúlt években 250 tonnánál is több adományt sikerült összegyűjteni, amelyből 50 ezer nélkülözőnek juttattak élelmiszercsomagokat az ünnepi időszakban, ez a cél ezen a hétvégén november 19. és 21. között.
2021-11-19 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt