A Debreceni Karitatív Testület és Debrecen városa a történelmi egyházakkal összefogva idén is megszervezi az országban egyedülálló ökumenikus adventi adománygyűjtési akcióját.
2021-11-12 |
Néprajzkutatók, történészek, hadtörténészek, muzeológusok több éves közös kutatómunkájának eredményeként, az első világháború polgári hatásait vizsgáló kiadványokat mutatott be a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszéke.
Az intézmény jogelődje 1971. október 15-én kezdte meg működését 90 hallgatóval, 10 oktatóval és 9 óvónővel és ekkor még csupán az óvodapedagógus képzést tűzte ki célul. Az azóta eltelt fél évszázad alatt azonban a pedagógusképzésben és a gyógypedagógia területén is ismertté vált a kar. Jelenleg 5 alapszakra várják a felvételizőket az 1750 hallgatóval és 43 oktatóval működő főiskolára.
3,4 milliárd forintból, részben pályázati, részben egyetemi forrásból valósították meg a főépület közelében létrejött, több mint négyezer négyzetméteres egyedülálló kialakítású, a legújabb trendekhez igazodó Learning Centert.
Kiss Ábel a Dorkász vezetése mellett presbiterként is szolgál, valamint igyekszik feleségével egyedülálló keresztényeknek segíteni a pár keresésében.
2021-11-09 |
Visszatérítés jár személyi jövedelemadójából minden gyermeket nevelő szülőnek, aki 2021-ben családi kedvezményre jogosult és úgynevezett összevontan adózó jövedelemből szerez idén bevételt; tehát például munkabérrel rendelkezik, ekhosan adózik, vagy katás kisadózó.
0:00
0:00
2021-11-09 |
Istentiszteletet közvetítettünk Debrecenből, a Széchenyi kerti református templomból. Igét hirdetett Lovász Krisztián, a gyülekezet lelkipásztora.
A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség "Reménysugár" Nappali Melegedője már éjszaka is fogadja a hajléktalanokat a nappali ellátás mellett, összesen 28 főt. Debrecenben több ezer hajléktalant tartanak számon, a Reménysugár nappali és éjszakai szolgáltatásait körülbelül 90 ember veszi igénybe a téli időszakban.
2021-11-06 |
Debrecen legnagyobb, szimbolikus templomában, a református Nagytemplomban az elmúlt időszakban is fenntartottak több óvintézkedést, és azt tapasztaták, hogy a gyülekezet tagjai betartják azokat.
2021-11-06 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt