Kigyulladt az építés alatt álló pesterzsébeti, Makovecz Imre tervei alapján készülő Összetartozás névre keresztelt református templom tetőszerkezete. Vélhetőleg a hegesztés közben kapott lángra a tetőszerkezet. A tüzet sikerült megfékezni, a templomépítést folytatják. Az eredeti tervek szerint az épületet karácsonykor kezdték volna el használni, ez az időpont most húsvétig valószínűleg kitolódik majd. A részletekről Börzsönyi János lelkészt kérdeztük.
2020-08-16 |
A Dorkász Szolgálat Alapítvány 300-nál is több hátrányos helyzetű gyermek iskolakezdését támogatja augusztus elején összegyűjtött tanszerekkel. Emellett három tábort is szerveztek a nehéz körülmények között élőknek. Az elsőt fogyatékkal élő fiataloknak, a másodikat szegény családoknak a harmadik, most is zajló tábort pedig lányoknak szervezték, így összesen 150 embernek okozva örömet.
2020-08-14 |
Lefedi és támogatja a mai gyülekezeti működés területeit, előtérbe helyezve az egyház elsődleges feladatait. A gyülekezeti, vezetői és munkatársi képzés az ősszel indul el. Mintegy 50-en fognak október elején Beregdarócon találkozni. Ennek hátteréről Tóth-Mihala Veronika lelkipásztor és programvezető beszélt.
0:00
0:00
2020-08-11 |
Ezek a kurzusok diplomára épülnek és több terület közül lehet választani. Új, most induló lehetőség a roma társadalomismeret, aminek különlegessége, hogy nem csak pedagógusoknak elérhető, hanem gyakorlatilag bármilyen felsőfokú oklevéllel lehet rá jelentkezni. A négy féléves továbbképzés fontos társadalmi problémák megoldásához, a romák gyülekezet, iskolai, közösségi integrációjához adhat megalapozott szakmai hátteret, tudást.
2020-08-05 |
A hétvégén zárult a Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziójának és az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány „Damaszkuszi út” elnevezésű projektje. A hároméves program célja az volt, hogy minél több embert elérjenek Isten igéjével. 10-15 településen jöttek létre cigány bibliaórák, ahová a roma emberek hívják a nem roma embereket, hogy megismertessék velük, hogyan ünnepli egy cigány ember az Úrral való találkozást. Rádiónknak Gregussné Buzás Irén református lelkész nyilatkozott.
2020-08-05 |
A járvány miatt tavasszal itt is be kellett zárni a kapukat, de mióta ez a korlátozás megszűnt, nagyon sokan keresték fel a műemlék épületet, természetesen főként belföldi vendégek. Augusztusban több újdonsággal is szeretnének kedvezni a látogatóknak.
2020-08-04 |
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem hitéleti szakjaira a korábbi évekhez hasonló számú hallgató jutott be idén a felsőfokú általános felvételi eljárásban. A tanító képzésre azonban az átlagosnál jóval kevesebben jelentkeztek és kerültek be. Ez nem intézményi sajátosság, hanem országos tendencia, ami részben az emelt szintű érettségi követelmény bevezetésének tudható be. A szeptembertől induló szakokra még pótfelvételivel is várják a fiatalokat, és ezúttal államilag finanszírozott helyekre is lehet pótlólag jelentkezni.
2020-08-02 |
A szervezeteket összefogó testület és az MRSZ is folyamatosan igyekszik támogatni azokat, akik nehéz körülmények között élnek. A most átadott csomagok értéke összesen körülbelül 700 ezer forint volt.
2020-08-01 |
A nem túl távoli tervek között szerepel a Wáli István Református Cigány Szakkollégium bővítése. A tervek már előrehaladottak és egy pozitív becslés szerint, akár jövő szeptemberben már egy új intézményben kezdhetik az évet az ide járó egyetemi hallgatók.
2020-07-30 |
Szakács György a Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkipásztora 15 év szolgálat után elköszön a gyülekezettől és egy időre hivatásától is. Döntésének hátterében egyfajta személyes útkeresés áll. Július 26-án vasárnap 10 órakor a Kistemplomban kezdődik az a búcsú istentisztelet, melyen jelen lesz Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is. Szakács György augusztus elsején lép ki a szolgálatból.
2020-07-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
nmhh
Alt
Alt