Decemberre még vannak foglalások, de a januárt már senki sem látja, így azt sem tudni, hogy lehet-e tömeges bezárásokra számítani a vendéglátóiparban vagy sem – ezt mondja Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke.
2022-12-14 |
Az akkor pár száz fős gyülekezet 8 hónap alatt építtette fel templomát, még a város szélén található telken. A többségében evangélikusok lakta településen kicsiny gyülekezetnek számít, a ma több mint 300 egyházfenttartói járadékot fizető egyházközség, ám összetartó és erős.
2022-12-14 |
A tölgyfák az európai kultúrában már több ezer éve jelentős szerepet játszanak, az istenek fájaként tisztelte és tiszteli több nép, méltóságteljes megjelenése, barázdált kérge, jellegzetes levele és lombkoronája miatt hazánkban is különleges helyet tölt be a természetszeretők szívében.
2022-12-14 |
Kárpát-medencei egyháziének versenyt szerveztek a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karán. Többen az egy éve megjelent új református énekeskönyvből választottak maguknak éneket. A verseny célja az is, hogy felélesszék azt a korábbi hagyományt, hogy a református kollégiumokban általában voltak kvartettek, vagyis négytagú együttesek, akik mindannyian egy-egy szólamot adtak elő, vagyis gyakorlatilag mindent el tudtak énekelni amit egy nagy kórus, csak itt egy-egy fő felelt a szólamokért.
2022-12-14 |
Második alkalommal rendezte meg a "Nemzetek Karácsonyát” a DEMKI, valamint a Bolgár, Lengyel, Ukrán, Roma és Német Nemzetiségi Önkormányzat. A rendezvény célja, hogy a Debrecenben élő nemzetiségeket megismertessék a város lakosságával, lehetőséget teremtve a bemutatkozásra, a sajátos nemzeti tradíciók éltetésére, a kulturális kapcsolatok ápolására.
2022-12-14 |
Nagyon nehéz évet zár a halágazat. Több mint 120 éve nem volt olyan aszály mint az idén, ami a halgazdaságok munkájára is rányomta bélyegét. A takarmány ára 50 százalékkal emelkedett az elmúlt időszakban, ami a hal eladási árában is érezteti hatását.
2022-12-14 |
A másfél milliárd forintos uniós támogatást nyert beruházás sorozat keretében 6 református templom újult meg: a szatmárcsekei, a vértesi, a kismarjai, és Debrecenben a Kistemplom, a Kossuth utcai Verestemplom, valamint az Egyetemi templom. Utóbbiban most készültek el a munkálatok és ünnepélyes keretek között adták vissza a gyülekezetnek, az egyetem közösségének és a városnak.
2022-12-14 |
A civil konferenciát az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, az ERGO-Európai Regionális Szervezet, A Miskolci Egyetem és a Borsod-Abaúj-Zemplén-Megyei Önkormányzat közös együttműködés során szervezte meg. A rendezvény a 2021-2027 közötti fejlesztési időszak nemzeti és európai támogatási lehetőségeit és szakpolitikai céljait mutatta be a résztvevő civil szervezetek képviselőinek.
2022-12-14 |
Készítsünk képernyőfotót, nézzünk utána a weboldalnak, olvassuk el az általános szerződési feltételeket – ezeket javasolja a szakember, mielőtt olyan webáruházból rendelünk amit nem ismerünk. Görömbeiné Dr. Balmaz Katalinnal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Békéltető Testület elnökével beszélgettünk arról hogy mire érdemes odafigyelni internetes vásárláskor.
2022-12-11 |
Esély és lehetőség gyermekeinknek - Esélyteremtés s Szikszói kistérségben élő gyerekek és fiatalok számára című pályázat záró szakmai konferenciáját tartották az elmúlt napokban a Miskolchoz közeli településen.
2022-12-11 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt