A háromévesre tervezett munka során azt próbálják kideríteni a szakemberek, hogy a környező egykori falvak, hogyan lettek később Miskolc városrészei - kiemelten Görömböly-Tapolca, Hejőcsaba és Szirma. A folyamatba több tudományág is bekapcsolódik így, társadalomtörténeti, várostörténeti, néprajzi és kulturális antropológiai vizsgálattal bővítik a kutatást. Már egy műhelykonferenciát is rendeztek Miskolcon. A tanácskozás célja az volt, hogy a kutatók megvitassák tématerveiket, bemutassák eddigi eredményeiket, és felvázolják a kutatómunkát a szakmai érdeklődőknek. A részletekről Tóth Arnold a Herman Ottó Múzeum tudományos titkárát hallják.
2021-10-15 |
A szervezet „Az ember és bioszféra” programjának keretén belül 1989 óta évente pénzdíjjal támogatja a 35 év alatti kutatókat, akik az ökoszisztémákkal, a természeti erőforrásokkal és a biológiai sokféleségekkel foglalkoznak. Az idén 24 ország, 306 természetvédelmi területét magába foglaló pályázóból Szanyi Szabolcs nyert. Kutatási területe a Beregi síkság részét képező, annak Kárpátaljai területén elhelyezkedő Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum élővilága.
2021-10-14 |
Október a Látás hónapja. A Magyar Látszerész Szövetség kezdeményezésére, októberben, a kampányban részt vevő optikák díjmentesen végzik a látás- és szemüvegvizsgálatot. Az akcióhoz több miskolci látszerész üzlet is csatlakozott.
2021-10-14 |
A sajtótájékoztatón Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, nagyon nehéz volt a jelöltek kiválasztása, hiszen sok tehetséges szakember dolgozik a megyében. Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megyei szervezetének elnöke rádiónknak ismertette kik az idei évi jelöltek
0:00
0:00
2021-10-14 |
A tárlat a könyvtár emlékkönyvtárának gyűjteményéből állt össze, ahol a restaurátok hosszú és rendkívül aprólékos munkával dolgoztak azon, hogy ezek a könyvek vagy könyvrészletek a lehető legjobb állapotban táruljanak a közönség szeme elé.
2021-10-14 |
Felfúrni egy karnist, egy polcot, kifesteni egy szobát, kicserélni egy kilincset - ezek olyan munkák, amelyekhez nem feltétlen kellene szakembert hívni, mert nélkülük is megoldható feladatok - annak persze, aki ért hozzá.
0:00
0:00
2021-10-14 |
A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház kezdeményezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta. 100 településről 200 projekttel több mint nyolcezren vettek részt a programban; voltak, akik a határon túli magyarlakta területekről csatlakoztak. Ebben az évben Hajdú-Bihar több városában is megmozdultak az önkéntesek.
2021-10-14 |
Több mint 10 éves munka eredményeként, megújult tartalommal és beosztással kerülhet a gyülekezetekhez a Kálvin kiadónál megjelent kötet. Egyszerre újító és őrzi a hagyományokat – mondta rádiónknak Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, aki 2015 őszétől töltötte be a Zsinat által erre a feladatra létrehozott Énekeskönyvi Bizottság elnöki posztját.
2021-10-13 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt