A Debreceni Egyetem egyike annak a hat egyetemnek, ahol 2022 szeptemberétől elindul az új, ötéves természettudomány-környezettan tanárszak, másnéven a z-szak. Az új képzés integrált módon juttatja el a természettudományi ismereteket a diákokhoz.
A pedagógusok a diákok és a szülők egyaránt elfogadták és egyfajta lehetőségként tekintenek az iskolákban tevékenykedő pszichológus szakemberekre. Sajnos még mindig nincsenek elegen és a feladatukat is gyakran félreértelmezik.
„Milyen lenne a világ iskolapszichológus nélkül?” címmel zajlott a IV. Iskolapszichológus Vándorgyűlés a napokban Debrecenben. A Magyar Pszichiátriai Társaság Óvoda- és iskolapszichológiai szekciója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Országos Iskola-pszichológiai Módszertani Bázisa és a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézete közös szervezésében a tudományterület aktuális kérdéseiről tanácskoztak az érintett szakemberek.
A szennyeződés megelőzése, illetve eltakarítása nem az útkezelő felelőssége, mégis a legtöbb esetben nekik kell intézkedni. A Magyar Közút most a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével is kampányt indított, hogy felhívják a figyelmet a problémára.
2021-10-21 |
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Iparkamara pályaorientációs tanácsadói előadásokkal, osztályfőnöki órákkal, gyárlátogatásokkal segíti a diákokat abban, hogy a számukra legmegfelelőbb szakmát, pályát választhassák. Szennai Nagy Annamária rádiónknak hangsúlyozta, egyre több diák méretteti meg magát nemzetközi szakmai versenyeken is.
2021-10-21 |
Egy terephasználatra is alkalmas járművet adományozott a miskolci önkormányzat a városi rendőrségnek. A cél az, hogy tovább javuljon a település közbiztonsága.
2021-10-21 |
Folytatódik az óvodafelújítási program Miskolcon. Három gyermeknevelési intézményben - a Dózsa György úti és a Szeder úti Tagóvodában, valamint a Stadion Sport Tagóvodában kezdődtek meg a rekonstrukciós munkálatok. A felújítások idejére az óvodások ideiglenes helyre költöztek át. Petránné Képes Gizella, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény vezetője volt stúdiónk vendége, akit más aktualitásokról is kérdeztünk.
2021-10-21 |
Annak ellenére, hogy a rendezvény kizárólag védettségi igazolvánnyal volt látogatható, sokan vettek részt a programokon. Az önkormányzat számára fontos, hogy erősítse a város borászati jellegét – mondta el rádiónknak Szamosvölgyi Péter polgármester.
2021-10-21 |
Emlékkonferencia keretében emlékeztek meg Király István, neves irodalomtörténész, egykori pataki diák születésének 100. évfordulójára Sárospatakon a Református Kollégium imatermében. A rendezvény keretében számos előadás segített megismerni munkásságát, életének különböző szakaszait. A konferenciáról az egyik szervező, Király István egyik lánya, Király Júlia nyilatkozott rádiónknak.
2021-10-21 |
75 éve indult újra a belföldi civil légi közlekedés Magyarországon. Érdekesség, hogy az egyik első repülőgép épp Debrecenbe hozott utasokat, és amikor megszűnt ez a lehetőség, ugyancsak a cívisváros volt az utolsó járat célállomása.
2021-10-21 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt