Az éttermek három árkategóriában kínálnak menüsorokat az idei DiningCity Országos Étterem Hét keretében. A október elsején indult 10 napos rendezvényen különleges fogásokkal mutatkoznak be a vendéglátóhelyek, azzal a nem titkolt céllal, hogy minél szélesebb körben megismertessék a nagyközönséggel konyhájuk ízvilágát és a minőségi kiszolgálást. Debrecenben három étterem csatlakozott a felhíváshoz.
2021-10-06 |
A vártnál is nagyobb támogatottság és részvétel mellett zajlott szeptember 22-én a „Jótékonysági futás Annáért” elnevezésű adománygyűjtő esemény Miskolc belvárosában. Az összegyűlt több mint kétmillió forintot jelképesen sajtótájékoztatón adták át a családnak.
2021-10-06 |
Az októbert rózsaszín hónapként is emlegetik, hiszen ilyen színű szalagocska jelzi a mellrák elleni küzdelmet, mely ebben az időszakban kiemelt figyelmet kap. A szakemberek a szűrővizsgálatok fontossága mellett kiemelik a rendszeres önvizsgálatot és bármilyen gyanús jel esetén az azonnal történő orvoshoz fordulás jelentőségét. Az időben kezelt melldaganat ugyanis eredményesen gyógyítható.
2021-10-06 |
Beszterczey András a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora ünnepélyes beiktatása október első vasárnapján volt. Az alkalmon igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a beiktatás szolgálatát Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese végezte.
2021-10-06 |
A beruházás összesen több mint 3,1 milliárd forintból, 2018 és 2021 között zajlott le. Az összeg részben európai uniós, részben pedig hazai forrásból származott – hangzott el a vasárnapi megnyitón. Glázer Tamás a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: társaságuk a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram gyakorlati végrehajtójaként úgy igyekszik értékőrző és értékközvetítő munkát végezni, hogy közben a versenyképességet is szem előtt tartja.
2021-10-06 |
Az Anyák Lelkéért Egyesület a szülővé válás útján nyújt támogatást. Az anyává, családdá válás örömteli pillanatainak kiteljesedésében, megélésében és ,,anyai ösztön” megerősítésében segítenek minden nő számára- tudtuk meg Kocsis Dórától, az egyesület elnökétől.
2021-10-06 |
Számos programmal várják a könyvtár látogatóit ezen a héten. Író-olvasó találkozó, játék és koncert is lesz, a hagyományos koronázási ceremónia és családi nap mellett. Fontos hangsúlyozni és bemutatni könyvtárak működését és az olvasás fontosságát – mondta el rádiónknak Csoma-Simon Mária, a II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtár szolgáltatási osztályvezetője.
2021-10-06 |
Nyíregyháza és Szabolcs vármegye kriminalisztikájának történetét mutatja az 1760-as évektől egészen az 1939-es évekig az az egyedi tárlat, amelyet a Jósa András Múzeumban tekinthetnek meg az érdeklődők.
2021-10-01 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt