Az álmosdi református templom és kőfal kerítése is megújult. A beruházást legutóbb 2018-ban valósították meg, de azóta többször is szükség volt renoválásra. Mindezekért együttesen adnak hálát az Álmosdi Református Egyházközségben október 8-án. Az ünnepi alkalmon Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét.
2021-10-08 |
A már hagyományosnak számító programon a kicsik és nagyok megismerkedhettek az állatorvosi szakma rejtelmeivel. Találkoztak Olivérrel, a patika macskájával, akit orvosi segítséggel meg is vizsgáltak. Két kutya is segített a gyermekek állatszeretetre nevelésében, de a legnagyobb meglepetést a gyermekeknek a miskolci állatkert tatuja okozta.
2021-10-08 |
A Debreceni Egyetem Lovas Akadémiájának Lovardája Ákos Ajtony nevét viseli, az ezt jelző emléktáblát a napokban leplezték le. A sportoló Debrecenben született, itt kezdett lovagolni, később Budapestre került, és magyar színekben hazai és nemzetközi versenyeken díjugratásban ért el jelentős eredményeket. Versenyzőként, edzőként meghatározó szerepe volt a lovassportban, példát állítva az utókor számára.
Az Állatok Világnapját 1931 óta október 4-én, az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc emléknapján ünnepeljük. A Nagyerdei Kultúrparkban egész hetes programsorozat hívja fel a figyelmet az élővilág szépségére, gazdagságára és sérülékenységére.
2021-10-07 |
A Mátészalka Kertvárosi Református Egyházközösség Presbitériuma október 5-én szalagátvágással egybekötött ünnepséget tartott, amelyen hálát adtak Istennek a Csemetekert Református Óvoda indulásáért, az eddig megélt csodákért. A részletekről Nagy György református lelkész nyilatkozott.
2021-10-07 |
Adománygyűjtést indítottak a Diósgyőri Szervezett Szurkolói Csoportok és a Diósgyőr Szurkolók Közössége, hogy segítsék a Szimbiózis Alapítvány Támogató Szolgálatát. Október 10-én éjfélig várják a felajánlásokat.
2021-10-07 |
Az idén 10 éves Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózata újabb kiemelkedő programra készül. A jubileumot már eddig is több nagy rendezvénnyel tették emlékezetessé, e sorozat folytatásaként Rómába, a Vatikánba látogat a hálózat delegációja.
2021-10-07 |
Bár Magyarországon gyerekcipőben jár az adományozói kultúra, mégis tettek egy próbát, a jóügyekért.hu online támogatói honlappal. A működésének abban rejlik a trükkje, hogy hétköznapi emberek „követként” állnak be bizonyos ügyek mellé és a saját erőforrásaiknak megfelelően hirdetik azokat.
2021-10-07 |
Egy átlagos 4 fős magyar háztartásban 128 ezer forintnyi élelmiszert pazarolnak el egy év alatt. Bár hazánkban 2016 és 2019 között 4%-kal csökkent a kidobott ételek mennyisége, további lépésekre van szükség, hogy javuljanak az adatok.
0:00
0:00
2021-10-06 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt