Diákok és tanárok kapnak laptopot a Zsinati Oktatási Irodájától a digitális oktatás támogatására. Vannak ugyanis olyan diákok és tanárok is a református oktatási közösségben, akiknek eszköz hiány okozott nehézséget az elmúlt hetekben. Így a Magyarországi Református Egyház több mint 130 laptopot vásárolt, 18 millió forint értékben. Ezeket az ország számos pontjára eljutatták már, így például a borsodi hernádnémeti, a szabolcsi kántorjánosi és Újfeherétó református iskoláiba. A részletekről Papp Kornélt, a Zsinati Oktatási Iroda vezetőjét kérdeztük.
2020-04-15 |
A keret egyik része a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 25 milliós támogatása, amiben a koronavírus járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök - maszkok, kesztyűk, fertőtlenítő szerek – vannak, ezeket az MRSZ segítségével a Tiszántúli Református Egyházkerület szociális intézményeihez juttatják el. A másik forrás a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács 10 millió forintos veszélyhelyzeti támogatása, amivel a szeretetszolgálat munkáját segítik. Ebből a segélycsomagok összeállítása mellett az MRSZ egy mintaprogramot is elindít: 100 rászoruló család 3 napon át havi 10ezer forinttal feltöltött bankkártyát kap. Az adományokat szimbolikusan Nagypénteken adták át Debrecenben a Nagytemplomi gyülekezet időseket segíti Nyitott Ajtó Szociális Központjánál.
2020-04-15 |
A nyíregyházi születési Gyüre Levente református presbiter ma már Tokajban él és ott segíti a mindennapokban a híveket. A presbiter nemcsak a református egyházközségben, hanem a Tokaji Ferenc Gimnáziumban és Szakgimnáziumban is dolgozik testnevelő tanárkén, a tudása legjavával igyekszik megszerettetni a sport, a mozgás örömét a tanítványaival is. Az interjút húsvét előtt rögzítettük.
2020-04-15 |
Az idei Húsvét más, mint az eddigiek. Most nincs lehetőségünk arra, hogy templomba menjünk, mégis otthon is megélhetjük a közösség élményét. Almási Ferenc a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztora azt mondja szerencsés, ha ezt a helyzetet nem korlátként, hanem lehetőségként éljük meg, mert „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van.”
0:00
0:00
2020-04-14 |
Online felületein tarja meg hagyományos húsvéti foglalkozásait a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház. Az intézmények a foglalkozásokkal a kisebbeket szólítják meg, míg a felnőttek részére elindult a Múzeumi Tárgymesék sorozat, amely az ünnepek után is folytatódik.
2020-04-14 |
Pedig azt mondják, hogy semmi sincs ingyen. Ezzel azonban úgy segíthet, hogy Önnek semmibe sem kerül.
2020-04-12 |
Rendhagyó az idei Húsvét, a koronavírus járvány miatt nem ünnepelhetnek együtt templomaikban a keresztények. De Jézus feltámadásának örömüzenetét most még inkább fontos megélnünk. A kereszthalál nem az élet vége, az üdvözülés ígérete reményt kell hogy adjon, és imáinkban találkozhatunk, összekapcsolódhatunk Húsvét ünnepén is. Erről beszélt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
2020-04-12 |
Honlapjukon az olvasósarok fülre kattintva Kazinczy és Széphalom címmel olvashatnak az érdeklődők az 1831-es kolerajárványról, a széphalmi örökségről, de találnak szemelvényeket a nyelvhasználat és anyanyelvpedagógia témakörében is. A közösségi oldalukon pedig online versmondó versenyt és versíró pályázatot hirdettek.
2020-04-12 |
Magyarországon március 16. óta van rendeletben a digitális távoktatás, ezért a Miskolci általános iskolákban is bevezetésre kerültek az intézkedések. Felkerestük a Miskolci-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda igazgatóját Nagy Attilát, aki sok tekintetben részleteibe menően kifejtette rádiónknak, hogyan indították el a digitális oktatást iskolájukban és miként tanítják őket. Kifejtette a számonkérés formáit, az elsősök tanítását hisz ez igényli az egyik legtöbb munkát és kreativitást a pedagógusok részéről.
2020-04-12 |
A katolikus egyház hívei hogyan ünnepelnek idén? Ők részesülhetnek-e az eukarisztiában? Vannak-e online közvetített misék? És... vajon mit gondol egy katolikus plébános arról az olasz paptársáról, aki meghalt, miután önként mondott le a lélegeztetőgéről, hogy egy másik koronavírusos beteg életét megmenthesse? Benyik György Szeged-Tarjáni plébánossal beszélgetünk.
2020-04-11 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt