Még március elején szigorú szabályokat vezettek be a debreceni Méliusz Juhász Péter Református Idősek otthonában. Azóta nem fogadnak csomagot, látogatási tilalmat rendeltek el és minden bent lakónak megtanították a helyes kézmosást és megtiltották, hogy elhagyják az intézmény területét. A szigorítások miatt a budapesti sajnálatos események után nem kellett még szigorúbb intézkedéseket bevezetni. A részletekről az intézmény vezetőjét, Börzsönyi Kornéliát kérdeztük.
2020-04-17 |
A járvány miatt sok rendezvényt halasztottak el és mondtak le a szervezőik. Az idei Zempléni Fesztivál nem tartozik ezek közé, hiszen augusztus közepére hirdették meg, vagyis még szűk négy hónap áll előttünk a rendezvény kezdetéig. Turjányi Miklós fesztiváligazgatóval arról beszélgettünk, hogy miként is zajlik a fesztivál szervezése a jelenlegi, bizonytalan időszakban.
2020-04-17 |
Az ország összes, 1035 idősotthonának ellenőrzését elrendelte az országos tisztifőorvos, miután az egyik fővárosi intézmény a koronavírus fertőzés gócpontja lett. Debrecenben az önkormányzat fenntartásában működő két otthonban – a Pallagi úti és a Szávay utcai épületben – már március eleje óta látogatási tilalom van és kijárási tilalmat is bevezettek. Emellett több intézkedéssel védik a bentlakók és a dolgozók biztonságát, például kialakítottak egy 50 ágyas izolációs részleget is, amit teljesen elkülönítettek az otthon többi részétől, az itt dolgozók sem érintkezhetnek a többi munkatárssal.
2020-04-17 |
Nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat, és főleg a kistelepüléseket az, hogy a gépjárműadó teljes bevételét az államnak kell utalniuk, hogy az összeg bekerüljön a koronavírus-járvány miatt létrehozott alapba. Egy Csongrád megyei kistelepülés példáján keresztül járunk utána, mit is jelent mindez.
2020-04-17 |
Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai próbálják tartani a mindennapi kapcsolatot olvasóikkal. Nem csak az oktatási területek zártak be az országban, hanem a könyvtárak is, ezért is fontos mindez- mondják a szakemberek. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár április 15-ig meghosszabbította pl. a kikölcsönzött könyvek határidejét ezekben a kritikus napokban. Brézai Zoltán a Könyvtár PR munkatársa elmondta, kollégáik verseket, meséket olvasnak fel, melyeket a gyerekek és a felnőttek is meghallgathatnak. Azonban mindannyian azt várják mikor találkozhatnak ismét személyesen is a könyvek szerelmeseivel.
2020-04-17 |
A maszk hordásra bátorítja a lakosságot a koronavírus járvány idején a Magyar Orvosi Kamara. Ha más nincs, varrjunk otthon textílmaszkot, de jó lehet az egyszer használatos úgynevezett sebészi maszk is, amit a gyógyszertárakban lehet megvásárolni - már ha van készleten. Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint a maszk elsősorban nem a viselőjét, hanem a többi embert védi, ám ha minél többen hordanak maszkot, annál jobban vigyázunk egymásra.
2020-04-17 |
A tavasz nemcsak a lelki feltöltődésre, a megújulásra, hanem otthoni lakás felújításra, átrendezésre, szépítésre is kiváló időszak. A következő interjúban Albertné Vaskó Györgyi nyíregyházi lakberendező jó tanácsait, ötleteit hallgathatják meg, aki elárulta azt is, hogy a saját otthonában milyen apró trükköket alkalmaz a tavaszi hangulat megteremtéséhez.
2020-04-17 |
A lakásépítési kedv az idén visszaesett: a családi házakra kiadott engedélyeknél 25 százalékos, a társasházakra szóló engedélyeknél pedig 38 százalékos volt a csökkenés éves összevetésben.
2020-04-17 |
Azok, akik az allergia tüneteit tapasztalják magukon orvoshoz fordulva tudják a legbiztosabban megtudni, hogy valóban allergiával küzdenek-e. A panaszokat is az orvos tudja a legjobban enyhíteni, de magunk is odafigyelhetünk az állapotunkra, többszöri hajmosással és portalanítással. Rádiónkat Dr. Mikáczó Angéla, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Tüdőgyógyászati Tanszékének allergológus tüdőgyógyásza tájékoztatta.
A köztereken, a kórházakban és a kiemelt fontosságú vállalatoknál is ott vannak a jelenlegi járványhelyzetben a katonák. A megszokott szolgálatuk - például a határ védelme, a nemzetközi missziók ellátása - mellett több területen vállalnak fontos feladatokat, hogy hozzájáruljanak a rendkívüli jogrend fenntartásához, az ország biztonságos működéséhez. Mindezekről dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport operatív törzsének vezető-helytettese tájékoztatott.
2020-04-16 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola