Szeptember 7-én, szombaton délelőtt a debreceni református Nagytemplomban tartotta ünnepi tanévnyitó közgyűlését a Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Itt tettek fogadalmat azok a fiatalok, akik most nyertek felvételt az intézménybe. A 2019-2020-as tanév örvendetes újdonsága, hogy a teológus, teológus-lelkész hallgatók száma növekedett. Emellett az is pozitív változás, hogy sikerült egy új szakpárt is beindítani: a vallástanár képzést egy világi tanári képzéssel párosították, ebben az intézmény együttműködik a Debreceni Egyetemmel. Az új tanév adatairól és kihívásairól Kustár Zoltánt, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorát - az évnyitót megelőzően - kérdezte Oláh Ilona.
2019-09-08 |
Szeptember 12-ig dönthetnek a szülők arról, hogy kérik-e hetedik osztályos lányuk számára az ingyenes HPV, azaz humán papilloma virus elleni oltást. A HPV nemcsak méhnyakrákot okozhat, hanem egyéb súlyos daganatos megbetegedések kialakulásában is szerepet játszhat. Ausztriában és a Skandináv országokban a fiúk is ingyenesen kapják ezt az oltást.
2019-09-06 |
A Hajdúböszörményi Bocskai Téri Református Egyházközség ünnepi istentiszteleten ad hálát a Baltazár Dezső Református Általános Iskola felépült tornacsarnokáért szeptember 8-án, vasárnap 15 órától, amikor Fekete Károly Püspök hirdet igét.
2019-09-06 |
Egyetlen fehér póló elkészítéséhez 2700 liter víz felhasználására van szükség a gyapot termelésétől a póló előállításán át. Ez a mennyiség egy ember vízszükségletét több, mint 3 évig fedezné. Ez csak egy sokkoló adat, ami miatt útjára indította egy kétgyermekes édesanya az 1 évig nem vásárolok ruhát kihívást, és egyben Facebook oldalt. Novák Zsüliet azt mondja: A kihívás célja, hogy felhívja a figyelmet a divatipar súlyosan környezetszennyező hatására, amely vízpazarlással, szén-dioxid kibocsátással, vegyszeres szennyezéssel jár, miközben évente több milliárd dollárnyi megmaradt ruházattól szeméttelepeken vagy égetéssel szabadulnak meg a fast fashion ruhaipari cégek.
2019-09-06 |
A Mezőtúr-Belvárosi Református Nagytemplomban szeptember első vasárnapján ünnepi istentiszteletre várták a híveket. A Mezőtúri Református Kollégium 490. tanévnyitó ünnepségén hálát adtak az általános iskolások számára elkészült új tornateremért és a Mezőtúri Református Látogatóközpontért, ahol megújult a Belvárosi Református Nagytemplom, a Református Gimnázium Díszterme és az Ókönyvtár épülete is. A hálaadó istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az Igét. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese köszöntötte a jelenlévőket, és Mihalina László, a gyülekezet lelkipásztora ismertette a felújítási munkálatok részleteit.
2019-09-06 |
Cake de la Cake elnevezéssel rendezik meg az első magyarországi nemzetközi tortadesign versenyt Szikszón szeptember 14-én. A borsodi település az országban elsőként ad otthont olyan nemzetközi megmérettetésnek, ahol cukrászok, hobbicukrászok, cukrász tanulók és juniorok (10-14 évesek) is indulhatnak. A szeptember 14-ei szikszói versenyre a közönséget is várják: tortajegy vásárlásával az indulók remekei is megkóstolhatók. A verseny egyik szervezője Lenkei Ferencné Böbe, aki amatőr cukrászként kezdett versenyezni, és azóta számos díjjal gazdagodott, többek között Birminghanben a legnagyobb világversenyen, a Cake Internationalen.
0:00
0:00
2019-09-06 |
Megújult a második emelet a miskolci II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtárban. Új padlóburkolattal látták el, átrendezték a könyves polcokat, hogy a középen kialakított szabad területen kiállításokat is tudjanak majd szervezni. A tervek szerint októbertől újtára indítják a nagy könyvtárbuszt is. Minderről Prókai Margit igazgatóval beszélgettünk.
2019-09-06 |
A Mezőkovácsházi Református Egyházközség augusztus 31-én hálaadó ünnepi istentiszteletet tartott a templom felszentelésének százhúsz éve és az elmúlt nyolc esztendő felújítási munkáiért. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az Igét. A gyülekezet lelkipásztora, Molnár Virág – aki 15 éve szolgál itt – ismertette a gyülekezet történetét és a felújítási munkálatok részleteit.
2019-09-06 |
Nyakunkon az ősz, fokozatosan rövidülnek a nappalok, egyre hűvösebb az idő. De miről kell a kertművelőnek ősszel gondoskodnia? Természetesen a télre való felkészülésről! Németh Anikó botanikussal, a Szegedi Füvészkert igazgatójával beszélgettünk az Európa Rádió kitekintő című műsorában.
2019-09-05 |
Egyre többen mondják azt, hogy épp ezért fákat kell ültetni világszerte, hogy elkerüljük a még nagyobb klímakatasztrófát. A myforest.com segítségével akár belőlünk is lehet erdő tulajdonos. A részletekről Gayer Zoltánnal, az egyik alapítóval beszélgettünk.
2019-09-05 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt