Pünkösdi ünnepi istentiszteletet közvetítettünk a debreceni református Nagytemplomból. Igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkészválasztást tartott, ugyanis Vad Zsigmond lelkipásztor nyugdíjba vonulásával megüresedett egy lelkészi állás a gyülekezetben. A presbitérium még január 17-i ülésén határozott úgy, hogy Nagytiszteletű Beszterczey Andrást, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának vezetőjét hívja meg a szolgálatra. Beszterczey Andrással beszélgettünk.
2021-05-21 |
A tavaszi kihajtási ünnep népszerű a látogatók körében a hortobágyi pusztán. A pásztor-hagyományokhoz igazodó programon idén a járvány miatt nem láthatták az érdeklődők, ahogy a szürkemarhák, a nóniusz lovak, a racka és merinó juhok a téli szállásokról kiköltöztek a legelőkre. A gulyások, csikósok, juhászok természetesen ettől függetlenül elvégezték a munkát és számba vették, milyen szaporulattal vágnak neki a következő időszaknak. A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Medgyesi Gergelyt Oláh Ilona kérdezte
0:00
0:00
2021-05-20 |
A Debreceni Egyetem Műszaki Kara és az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ együttműködési megállapodást kötött. Az egyetem járműmérnöki alapszakán belül indul egy légi járművekre specializálódó másod évben választható gyakorlati oktatás, mellyel elsősorban a légi járművek javítását, karbantartását sajátíthatják el a hallgatók. Ehhez nyújt segítséget az Aeroplex tananyagokkal, szakmai gyakorlat biztosításával, az oktatásban való együttműködéssel, később pedig duális képzéssel.
Indul a Debreceni Egyetemi Bor Akadémia és Borklub, azaz a Debora. Az intézményhez tartozik a Mádi Borakadémia, ahol borokkal kapcsolatos kutatások folynak, illetve szálláslehetőséget is kínálnak turisták számára. Ezen kívül szakmai előadásokat, borkóstolóval egybekötött vacsorákat is tartanak. A járványhelyzet enyhülésével a DEBORA mindehhez várja az egyetemi polgárok mellett más érdeklődők csatlakozását is.
0:00
0:00
A Magyar Református Szeretetszolgálat immár 13. alkalommal rendezhette meg Szeretethíd akcióját. Az egyházi oktatási intézmények közül ezúttal a járvány miatt kevesen tudtak bekapcsolódni, a gyülekezetek azonban az ország minden részéből és a határokon túlról is csatlakoztak a május 14-én és 15-én tartott Kárpát-medencei Református Önkéntes Napokhoz. A Tiszántúli Református Egyházkerület több településén és Debrecenben is aktívak voltak az önkéntesek, itt az MRSZ központi programján a Nagyállomás lépcsőjét festették a résztvevők.
0:00
0:00
2021-05-19 |
A pandémiára reflektáló Hamlet május 10-ei előadása után hamarosan a teátrum belső terei is látogathatók. Május 26-án kezdődik a DESZK@ Digital, a kortárs magyar drámákat felvonultató fesztivál rendhagyó változata.
2021-05-19 |
A pandémiára reflektáló Hamlet május 10-ei előadása után hamarosan a teátrum belső terei is látogathatók. Május 26-án kezdődik a DESZK@ Digital, a kortárs magyar drámákat felvonultató fesztivál rendhagyó változata.
2021-05-19 |
A Déri Múzeum fél évig tartott zárva a pandémia miatt, a májusi nyitás látogatószámai azonban még az emberek óvatosságát mutatják. Az intézmény az online programok során új közönséget szerzett, ám mostantól számítanak régi látogatóikra is
2021-05-18 |
Már az ősi kultúrákban használták a gombákat jótékony hatásuk miatt. A Debreceni Egyetem munkatársai évek óta foglalkoznak funkcionális élelmiszerek fejlesztésével. A gombák pedig olyan alapanyagok, amelyek tele vannak hasznos hatóanyagokkal. Most az intézmény kutatói egy külső cég bevonásával különleges technológia alkalmazásával termékeket szeretnének fejleszteni.
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt