Piaci pályázaton 16 lakást adnak bérbe. A fiatalok piaci pályázatán 17 lakás közül választhat az, aki a 35. életévét még nem töltötte be, legalább 6 hónapos miskolci munkaviszonnyal rendelkezik és legalább havi 20 ezer forintos lakástakarékosságot vállal. Egy-egy pályázati formán belül legfeljebb 3 lakásra adható be pályázat. A pályázatok a Miskolc Holding Zrt. honlapján közzétett linken keresztül, előzetes regisztrációt követően nyújthatók be.
2022-09-12 |
A korai fajtákkal ,többek mellett a zenittel birkóznak a gazdák, de már sokan túl is vannak a szedésén. A mennyiség és a minőség is kiválónak mutatkozik, annak ellenére, hogy a szőlőt is érte az aszály. A megfelelő technológiával azonban nagyban hozzá lehetett járulni ahhoz, hogy ne érje kár az aszály miatt a szőlőtőkéket. Természetesen voltak olyanok akik éltek a lehetőséggel és most szépen szüretelnek.
2022-09-12 |
Több kitüntetést is átadtak többek között Tiszteletbeli Doktori Oklevelet, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar elismerését, az egyetemi kitüntetéseket, a címzetes egyetemi tanári címeket és címzetes egyetemi docensi címeket
2022-09-11 |
A házaspár a Teológiai Egyetemen ismerkedett meg, azóta közösen vezet az útjuk, korábban segédlelkészi szolgálatot töltöttek Hajdúszoboszlón, 5 éve pedig a gyülekezet lelkipásztorai. Így ismerték az egyházközséget, mégis sok új kihívást jelentett számukra.
2022-09-10 |
Az ország három legjobbja közt szerepel a Tourinform Miskolc iroda abban a minőségértékelési rendszerben, amely alapján a Magyar Turisztikai Ügynökség rendszeresen értékeli az irodák szakmai teljesítményét.
2022-09-09 |
Svédországban is vannak parlagfűallergiások, pedig az országban nem is igazán él meg a parlagfű… a szél ilyen messzire képes elvinni ugyanis a parlagfű pollenjeit. Ez a magyarázat arra, hogy bár jellemzően a Mátrában kevesebb a parlagfű, igazi felüdülést az allergiásoknak a mátrai levegő sem hozhat.
2022-09-09 |
Egy szabadon választott magyar népmese illusztrációját kell beküldeni szeptember 15-én 18.00 óráig. Az alkotásokat A/4-es méretben, tetszőleges technikával és bármilyen eszköz használatával lehet elkészíteni.
2022-09-09 |
A Miskolci Kulturális Központ ismét vársétákat szervez a Diósgyőri várba. Az építkezés bejárásán alkalmanként 25 látogató vehet részt. A szervezők ezért arra kérik a jelentkezőket, hogy minden esetben regisztráljanak a Diósgyőri vár honlapján. A részletkről Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs és marketing ügyintézője számolt be rádiónknak.
2022-09-09 |
A főleg a helyi fiatalok által létrehozott Trautsons Egyesület kiemelt rendezvényének egyik fő célja az, hogy népszerűsítse a helyi borokat, pincéket, a település értékeit. Egyre gyakoribb látvány Hercegkúton a borospohárral a kézben a pincék között sétálgató család, csoport, baráti közösség.
2022-09-09 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt