A programot az eredeti tervekhez képest teljesen át kellett tervezni, eredetileg kifejezetten egészséges, bőséges, minőségi reggelit akartak adni az éhesen, üres hassal óvodába vagy iskolába induló gyerekeknek, de az elképesztő mértékű élelmiszerár infláció miatt szűkebbre kellett venniük a keretet.
2022-09-21 |
A népmeséé lesz a főszerep ezen a héten a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, csütörtökön itt tartják ugyanis a XVIII. országos népmese-konferenciát
2022-09-21 |
Megkezdődött a tanév a két új kisvárdai református oktatási-nevelési intézményben, az új óvodában és bölcsődében is. Mindkettő ünnepélyes átadása megtörtént. Utóbbi a Regionális Fejlesztési Operatív Program révén 330 millió forintból épült meg és 24 kisded fogadására alkalmas.
2022-09-20 |
Az alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár egy „tanóra” keretében mutatta be a jogászi életpályát, a szakmai lehetőségeket a közigazgatáson belül, továbbá ismertette a fogyasztóvédelem működését is, melynek célja egyúttal a fogyasztói tudatosságnevelés a diákok köreiben. Összeállításunkban először Kupecki Nóra helyettes államtitkárt hallják.
2022-09-20 |
Az alkalmon a református templomban közreműködött Andrássyné Mátyus Gabriella orgonaművész, Andrássy György énekművész, és a kórust vezényelte Pásztorné Sípos Katalin. A karvezető szerint az elmúlt két évtized melyben ő maga munkálkodott csodálatos dolgokat vittek véghez. A zenés hálaadó istentiszteleten készült a következő felvétel.
2022-09-20 |
„A civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon. Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni?” címmel már harmadik félévét kezdi meg a szeminárium.
2022-09-20 |
A Mozdulj Nyíregyháza! őszi programjai november végéig tartanak majd és a szokásokhoz híven idén is várhatók nagyobb megmozdulások – a már ismert fitnesz edzőkkel, illetve leghamarabb, szeptember utolsó hétvégéjén a bringaváros programja szeretné megmozgatni a nyíregyháziakat – tudtuk meg Hornyák Enikőtől NYMJV önkormányzati sportreferensétől.
2022-09-19 |
A kitüntető címmel az egyesült államokbeli székhelyű ABBOTT orvosi műszergyártó vállalat az intézmény katéteres szívbillentyűműtétek terén végzett kiemelkedő munkáját ismerte el.
Átadták a hercegkúti Gyöngyszem Német Nemzetiségi Általános Iskola teljesen felújított épületét, amely a sárospataki Rákóczi Ferenc Általános Iskola, tagintézménye. Rák József a település polgármestere kifejtette: az iskolát 94 évvel ezelőtt a helyiek közös munkával építették fel a templom szomszédságában.
2022-09-18 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt