A debreceni Nagytemplomtól a Szent Anna-székesegyházig vonulnak április 10-én. A keresztút stációit a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Baptista Egyház, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, a Debreceni Evangélikus Egyházközség, valamint a Debreceni Szent Háromság Magyar Ortodox Egyházközség fogadja örökbe. Az egyes stációknál a történelmi egyházak felekezeteinek igeolvasása mellett, debreceni, beregszászi és nagyváradi színészek szolgálatát hallhatjuk.
2022-04-05 |
Az okostelefonok túlzott használata megzavarhatja az alvást, ami komoly hatással lehet általános mentális egészségre, a memóriára, befolyásolhatja a tiszta gondolkodás képességét, és csökkentheti a tanulási képességeket. Tullner Gabriella klinikai szakpszichológus részletesen elemezte ezen eseteket.
2022-04-05 |
A város és a környék pedagógusainak kínálnak egészségvédelem témájú programokat. Legutóbb az elsősegélynyújtásról beszéltek, azon belül is az újraélesztés és az elsősegélynyújtás volt a téma.
2022-04-05 |
Jobbágy Dániel, miskolci fiatal életében már korán megjelent a zene szeretete. Egyetemi tanulmányai mellett évek óta komolyan veszi ezt a területet is, képzi magát, sokat gyakorol, és másokat is megörvendeztet tehetségével. Emellett szép sikereket is ér el, díjakat is magáénak tudhat.
2022-04-05 |
Miskolc belvárosában változatos programok, előadások, fittnesz eszközök, masszázságy, társasjátékok és egész napos ingyenes foglalkozások várják a 60 év felettieket, ezzel támogatva az aktív, tevékeny időskor kultúrájának megteremtését.
2022-04-03 |
A csapat célja, hogy életet vigyen a csodálatos zempléni vidék parlagon heverő futballpályáira. Április 9-től kéthetente, szombaton délután lesznek a mérkőzések, a Zempléni Főnix az adott település csapatát hívja a pályára.
2022-04-03 |
Az eredetileg 1983-ra elkészült kulturális központot a Makovecz-program támogatásával, több mint kétmilliárd forintból újították fel az elmúlt három és fél év alatt.
2022-04-03 |
Czakó András, a Czakó és Társai Kft. épületgépészettel foglalkozó cég ügyvezető tulajdonosa. Több évtizede a szakmában dolgozik, jelenleg nyugdijasként tevékenykedik. Cégének neve közismert Nyíregyházán, még azok körében is, akik nem ezzel foglalkoznak. Czakó András nem csak vállalkozó, hanem hívő is, a nyíregyházi református közösség ismert tagja.
2022-04-03 |
A cég 30 éve jelen van a magyar piacon, azóta piacvezető lett az ipari auto-matizálásban. Erről, valamint a Déryné Fesztivál nyári programjairól beszélgetünk Dankó Dénes alpolgármesterrel.
2022-04-03 |
A kutatás 2017-ben elindult és 2022. március 31-én fejeződött be. A projekt átfogó célkitűzése volt a megvalósuló kutatások eredményeinek, módszereinek és eszközeinek alkalmazása az életminőség javítására. A projekt összköltsége több mint 1 milliárd forint volt.
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt